Close
A hely, ahol minden klisé a mennybe megy – Ilyen egy hosszú hétvége Antibes-ban

A hely, ahol minden klisé a mennybe megy – Ilyen egy hosszú hétvége Antibes-ban

Egy tökéletes Old Fashioned koktéllal a kézben ücsörögni egy ötcsillagos hotel teraszán, közben nézni az antibes-i öbölből ki-be sikló jachtokat, és hallgatni a bárból kiszűrődő zongoraszót, kissé közhelyszerű élvezete a Côte d’Azurnak, de a klisék nem mindig unalmasak, sőt, néha nagyon is élvezetesek. Antibes-ban pontosan ez a helyzet.

F. Scott Fitzgerald, A nagy Gatsby írója 1925-ben döntött úgy, hogy kivesz egy házat az Antibes melletti Juan les Pins-ban. A Villa St Louise-ba feleségével, Zeldával és lányukkal költözött be, és két évig éltek itt. Fitzgerald itt fejezte be A nagy Gatsby-t és kezdett bele Az éj szelíd trónján-ba, vagyis a hely komoly irodalomtörténeti jelentőséggel bír, főként ha az ember odavan a dübörgő húszas évekért, a dzsesszkorszakért, flapperekért, és a zseniális, funkcionális alkoholista írókért, mint Hemingway vagy éppen Fitzgerald. Az irodalmi legendák szerint a hotelből ma is látható világítótorony zöld fénye ihlette a híres jelenetet, amikor Gatsby a tó túlsó felén élő Daisy otthona felé bámul saját kastélyából.

Zelda és F. Scott a francia Riviérán a húszas évek közepén, jobbra egykori szállásuk napjainkban

A Villa St Louise-t a háború után kibővítették, és ma Hôtel Belles Rives néven negyvenszobás, ötcsillagos luxusszállóként működik, a világítótorony ma is ott van a helyén, és a fénye zölden villog – ami nyilvánvalóan nem a véletlen műve. A szálloda vezetése gondosan ápolja a Fitzgerald-örökséget, a szállót belengi a Jazz Age dekadens lüktetése, a vendégkör elegáns (a napi 450 ezer forintos lakosztály, és a húsz euróról induló koktélok finoman megszűrik a közönséget), a Fitzgerald Piano Barban minden este zongorista szolgáltatja a beszélgetésekhez az aláfestő zenét, az öbölben állomásozó jachtokról pedig motorcsónakon érkeznek a vendégek a szálló saját mólójára.

Ez itt a belle epoque és a dzsessz-éra sajátos egyvelege a 21. században – magas, könnyű és elegáns, és határozottan az ideális hely egy finom italra.

Nem véletlen, hogy Fitzgerald említett regényeinek fontos karakterei a legfelsőbb körökből érkeztek, Cap d’Antibes ugyanis kitűnő hely volt, hogy megfigyelje az igazán masszív, már-már abszurd méretű vagyont birtoklókat. Ilyenek voltak a húszas években Ryan és Sara Murphy, egy újgazdag amerikai házaspár, akik Villa America nevű házukban gyakran látták vendégül a környéken élő, mozgolódó írókat, művészeket és más gazdagokat, például Picassót, az író John Dos Passost, a mecénás Gertrude Steint, Ernest Hemingwayt és Fitzgeraldékat is. A könnyedség nyolcvan év elteltével sem múlt el Antibes levegőjéből, és ha a húszas évek, a Jazz Age forró, intenzív, életévezettől hangos auráján keresztül szeretnénk megismerni a környéket, akkor nagyon ajánlott az Hôtel Belles Rives-ből indítani Antibes felfedezését.

A mai Antibes kevésbé exkluzív, mint a múlt század elején volt, de népszerűbb, mint valaha, főként nyugdíjasok számára: rengeteg skandináv, angol és amerikai dönt úgy, hogy ingatlant vásárol a környéken. Bár egy nyolcvanezres városról beszélünk, kisvárosias jellege miatt az atmoszféra nagyon barátságos, olyan, mint egy látogatás a kedvenc nagybácsinknál, aki mindig elő tud rukkolni egy jó sztorival a régi szép időkről.

Antibes lelke az óvárosban leledzik, amit a látogató szerencséjére még nem nyomott agyon a globális turizmus. Az itt működő kávézókban még több a helyi, mint a turista, ami nem mondható el a piacról, de azért az utóbbi is kötelező látnivaló. Az óváros szűk utcácskái elképesztően hangulatosak és barátságosak, tele hasonló atmoszférájú cafékkal, bisztrókkal és bárokkal.

Bár a legtöbb Michelin-csillagos étterem a közeli Monacóban és Nizzában található, jó éttermekből itt sincs hiány. A Le Closerie egy helyi mestercukrász, Christian Cottard étterme. Tulajdonképpen semmivel sem lehet tévedni, mi hideg levessel kísért quiche-t és Côte de Veau Rôtie-t, sült borjúszeletet választottunk. Mivel Christian mestercukrász, természetesen zseniális süteményekkel van tele a hely, az alma tart kihagyhatatlan, de az a gyanúnk, ha mást választottunk volna, akkor most egy másik desszertre mondanánk ugyanezt.

Itt nem csak enni lehet, hanem főzni is megtanulhatunk, már ha akkor járunk ott, amikor éppen workshopot tartanak. (Ezzel kapcsolatban mesélt nekünk a tulajdonos egy, a környékre talán jellemző történetet. Egy alkalommal egy orosz milliárdos akart részt venni egy főzőtanfolyamon, de amint kiderült, hogy helikopterrel nem tud leszállni az épület tetejére, meggondolta magát.)

Az óváros szélén található Jean Paul Veziano péksége, aki egyértelműen helyi legenda.

Rendszeresen szállít a séfpápa, Alain Ducasse három Michelin-csillagos éttermeibe, közben pedig minden nap ott van a pékségében, és szívét-lelkét beleteszi abba, amit csinál.

Amikor nála jártunk, félretette a munkát, hogy megmutassa, milyen nála a helyi specialitás, a pissaladière, és kifordítva felvett pólójában vég nélkül mesélt a városról és a jó kenyér titkáról. Klasszikus aranyember, aki úgy tud egy közösség oszlopa lenni, hogy nem is akar az lenni – egyedi és pótolhatatlan karakter.

Ha már Fitzgeraldékat említettük, ne felejtsük el Monet-t sem, ő is élt Antibes-ban, meg is festette az erődöt, és természetesen ki kell emelnünk Pablo Picassót is.

Picasso 1946-ban költözött ide szeretőjével, Francois Gilot-val, aki emlékirataiban elhagyatottnak nevezte a környéket. Pár hónapra a Fort Grimaldiba, egy elhanyagolt állapotban lévő egykori erődbe költöztek be. A spanyol származású géniusz nagyon hatékonyan töltötte el az időt, a négy hónap ellenére annyi munka került ki a keze alól, hogy azzal sikerült megtölteni egy múzeumot. A városvezetés ott rendezte be a Musée Picassót, ahol egykor a festő alkotott, ez pedig különlegessé és feledhetetlenné teszi az itt tett látogatást. Rengeteg a grafika (44), a kerámia, és a festmény (23), köztük ott a legkomolyabbnak tekinthető La Joie de Vivre is.

A múzeum nem ad soha kölcsön egy művet sem más intézményeknek, úgy tartják, hogy aki látni akarja ezeket, annak Antibes-ba kell jönnie.

A város tele van remek hotelekkel, de az óvároshoz közel mindössze egy négycsillagos szálloda található, a hat éve nyitott Hotel Royal Antibes. A tengerparti épület szobáinak fele egyenesen az öbölre néz, ahonnan jól látszik a szálló saját strandja, és az ott található bár és étterem. Ebben a fogások erős olasz hatást mutatnak, mivel 1) Itália magnetikus ereje itt is érezhető, 2) a tulajdonos olasz.

A legjobb hely a part menti bárjuk után a deluxe tetőtéri lakosztályuk, ami egy egyedi dizájnbútorokkal felszerelt száz négyzetméteres, kétszintes lakás, a ráadás pedig egy tetőtéri terasz pezsgőfürdővel.

Antibes nagyszerű hely, ha az ember a Côte d’Azur-ön szeretne lazulni, kényelmes kiindulópontja lehet egy környéket felfedező túrának, Nizza és Cannes a szomszédban, de a Cote d Azur más ikonikus városai (Monaco, Vence, Ezé, Cap du Ferrat, St. Tropez) karnyújtásnyira vannak. Aki még július elején ott találja magát, részt vehet a régió legerősebb dzsesszfesztiválján, amelynek idei húzóneve Lenny Kravitz lesz. Antibes mindezek ellenére nem a hangos élvezetőkről szól – az inkább Nizza lesz – , de tökéletes, ha nyugodt tempóban szeretnénk ráhangolódni Európa egyik leghangulatosabb vidékére.

További információ a Côte d’Azur turisztikai honlapján.

Van egy jó hírünk.

Megjelent a Roadster magazin első nyomtatott kiadása, amelyben olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szép lett, reméljük, neked is tetszeni fog.

Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazin első számát.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: a szerző fotói, Getty Images, Unsplash)

Close