Csak ezen a napon ingyenes tárlatvezetés lesz két bazilikában és a Mátyás-templomban

A turizmus világnapja alkalmából ingyenes tárlatvezetéseket tartanak vasárnap a budapesti Szent István-bazilikában, a Mátyás-templomban és az esztergomi bazilikában.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye turisztikai irodájának tájékoztatása szerint a Szent István-bazilikában a 13, 14 és 15 órakor kezdődő sétákon a templomtér nevezetességeit és a Szent Jobbot nézhetik meg az érdeklődők.

A részvételhez előzetesen regisztrálni kell a [email protected] e-mail címen.

A Budavári Nagyboldogasszony-, közismert nevén Mátyás-templomban, 15 és 16 órakor kezdődik negyven perces, a templomteret bemutató tárlatvezetés. Időpontonként huszonöt embert tudnak fogadni, a programra a Mátyás-templom honlapján lehet regisztrálni.

Az esztergomi bazilikában 13 órakor a Főszékesegyházi Kincstárat mutatják be vezetett túrán. A tárlatvezetésre a földszinti kegytárboltban várják az érdeklődőket.

A turizmus világnapját 1980 óta ünneplik az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) határozatára annak emlékére, hogy 1970-ben szeptember 27-én fogadták el a szervezet alapítására vonatkozó okmányt.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

Bazilika | ingyenes | szent istván | tárlatvezetés | mátyás templom

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom