Sok-sok millió forintot fizetett valaki Jay-Z konyakjáért

A single barrel italritkaságból csupán kétszáznyolcvanöt darab van a világon, ezért ennyire különleges.

Jay-Z jótékonysági árverésre bocsátotta az 50. születésnapjára kapott D’ussé konyakját, melyet szombaton, a Sotheby’s-ben 52 ezer dollárért adtak el, így a rapper közel tizenhatmillió forintnyi összeggel tudta támogatni a Shawn Carter Alapítványt.

A rendkívül ritka Grande Champagne Cognac a limitált darabszámú 1969-es Annersaire kollekció első kiadása, amely mindössze kétszáznyolcvanöt palackot tartalmaz. A palack értékét 25–75 ezer dollár közé becsülték,

a meg nem nevezett licitáló pedig végül 52 500 dollárt fizetett érte.

Úgy tudni, a konyak érlelődött a francia Château de Cognac pincéjében, mígnem a D’Ussé pincemestere rá nem talált. Megkóstolta, és olyannyira kiemelkedő minőségűnek ítélte az ízvilágát és a textúráját is, hogy úgy döntött, megőrzi Jay-Z ötvenedik születésnapjára. Az ital különleges abból a szempontból is, hogy nem különböző párlatok és hordók házasítása révén jött létre. Azért kerülhetett a piacra limitált darabszámban, mert egyetlen úgynevezett single barrel tétel, azaz egy párlat egyhordónyi kiszerelése.

A konyak gazdag ízvilágában a friss dió, a mogyoró és a kandírozott alma is megjelenik, a korty elején fás aromák törnek fel, hogy aztán a végén a pörkölt gyümölcs, a bőr és a szivar váljon érezhetővé. Az alkohol kristálydekanterben van, amelynek nyakán 24 karátos aranyfólia és a rapper aláírása vonzza a tekintet.

A közelmúltban az amerikai Fortune magazin megtalálta a világ legdrágább borát: a 2008-as évjáratú Royal Tokaji Esszencia negyvenezer dollárba – vagyis több mint 11 millió forintba – kerül, és Sanghajban meg is vette valaki. A Buckingham Palotával szemben pedig valószínűleg a világ legdrágább teáját lehet kapni.

(Fotók: Sotheby's és Julian Cassady Photography)

jótékonyság | jay-z | árverés | alkohol | ital

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom