Close
Jövőre ismét Budapest ad otthont a Bocuse d’Or európai döntőjének

Jövőre ismét Budapest ad otthont a Bocuse d’Or európai döntőjének

2022-ben, hat évvel az első budapesti Bocuse d’Or Europe után, ismét a magyar főváros ad otthont a világ legrangosabb szakácsversenye európai döntőjének. Ez egyben a megújult Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ egyik első nagy, nemzetközi rendezvénye lesz 2022-ben.

Az eseményen Európa legjobb séfjei mérik össze tudásukat, és a huszonnégy fős zsűri előtt dől el, hogy kik képviselik Európát a lyoni világdöntőn. Az európai döntő a selejtezősorozat legnézettebb eseménye, ahonnan a legtöbb séf juthat be a világdöntő versenykonyháiba.

A világ legrangosabbnak számító szakácsversenyének, a Bocuse d’Or európai döntőjének Budapest először 2016-ban adott otthont, ahol Széll Tamás és csapata történelmet írt, és megnyerte a döntőt. Az öt évvel ezelőtti verseny kapcsán a francia szervezők kiemelték a rendkívül magas színvonalú szervezést és a magyar vendégszeretetet, Jerome Bocuse, az alapító Paul Bocuse fia, pedig “minden idők legjobb európai döntőjének” nevezte az eseményt záróbeszédében.

“Az, hogy a rendezés jogát ismét hazánk kapta, egyszerre elismerése Magyarországnak és a folyamatosan megújulni képes Hungexpónak, emellett újabb mérföldkő a magyar gasztronómia fejlődésében” – mondta Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója. Emlékeztetett rá, hogy a cég kezdetektől aktívan részt vett ebben a folyamatban, amelyhez nagyban hozzájárult a Hungexpo francia anyacégének, a GL Eventsnek az elkötelezettsége, és az, hogy annak idején Budapestre hozta a világ egyik legjelentősebb nemzetközi élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítását, a Sirhát. A Bocuse d’Or európai döntőjét ezúttal is a Sirha Budapest keretében rendezik meg 2022. március 22–24. között, az azóta immár a teljesen megújult Hungexpo egyik újonnan épült pavilonjában.

A Sirha Budapest szakkiállításon és a Bocuse d’Or Europe versenyen több mint húszezer szakmai látogató vett részt. A Bocuse d’Or verseny két nap alatt hatezer nézőt vonzott a helyszínre, közülük csaknem háromezren külföldről érkeztek. A rendezvény három napja alatt több mint kétezer ember dolgozott a különböző helyszíneken, az ezernyolcszáz férőhelyes lelátó zsúfolásig megtelt, a közönség több mint hetven négyzetméternyi kivetítővásznon követte a tíz teljesen felszerelt, éttermi színvonalnak megfelelően felépített konyhákban folyó munkát.

A Bocuse d’Or – amellett, hogy a gasztronómia egyik legjelentősebb eseménye – kiváló promóciós eszköz és országimázs-építő lehetőség. A legutóbbi budapesti versenyen több mint négyszáz hazai és nemzetközi újságíró, valamint több ezer szurkoló és érdeklődő vett részt, és jó lehetőség volt számos magyar termelőnek, borásznak és étteremnek a nemzetközi bemutatkozásra. A jövő évi megmérettetés azért is különösen fontos, mert “a mögöttünk álló nehéz időszak után, most, ha lehet, még nagyobb szüksége van a szakmának az összefogásra, a találkozásra, eszmecserére, és arra, hogy erőt adjunk egymásnak” – mondta Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.

FOLYTASD EZZEL
Erzsébet királynő palotájából föld alatti alagút vezet egy közeli Martini-bárhoz
A bor, a sajt és a csokoládé szerelmeseinek ez a párizsi szálloda a földi mennyország
Rendeld meg a Roadster magazin 5. számát!
Mi jobb, mint egy 170 oldalas Roadster magazin? Hát egy 220 oldalas Roadster magazin! Igen, a 2021-es nyári számunkra jelentősen megnöveltük a terjedelmünket, hogy még több kalandot, utazást és inspirációt élhessünk át közösen. A méret azonban nem minden, arra is figyeltünk, hogy ismét a lehető legjobbat kínáljuk olvasóinknak. A tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom