Köztudott, hogy III. Károly királynak van egy erdélyi nyaralója, ahová hercegként szívesen járt, hogy kipihenhesse a feladatkörével járó terheket. Most ezen a varázslatos, autentikus helyen bárki megszállhat.
A Zalán-völgyben megbújó nyaralókomplexumot három ingatlan alkotja, amely hét kétágyas szobával várja a vendégeket. A szobák mindegyike tradicionális erdélyi bútorzatot kapott, de a fenyő mellett fontos elemei az enteriőrnek az antik tárgyak és a hímzett textíliák is.
Minden szobához saját fürdőszoba, terasz és nappali tartozik teljesen berendezett konyhával.
Itt nincs wifi vagy tévé, van azonban annál több házi pálinka és csúcskategóriás menüsor, amelyet egy helyi séf készít az aznapi friss termésből.
A szálláshely számos pihentető szolgáltatást is kínál, lehetőség nyílik lovaskocsikázása és lovas szánozásra, de a környék csodás tája hosszabb-rövidebb túrákra is csábít.
Úgy tudni, Károly király még 2006-ban vásárolta meg az egyik ingatlant, majd 2010-ben visszatért és megvette a többi házat is. Most az alapszállás árai napi 49 euró/főtől, azaz nagyjából 20 ezer forintról indulnak, az all inclusive szolgáltatás esetén ez hatvanezer forintra emelkedik.
(Forrás: RobbReport, fotók: Facebook)
nyári rezidencia | nyaraló | III. Károly | erdély
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!