Close
Kecskemétre is leszállhatnak ezentúl a Wizz Air gépei

Kecskemétre is leszállhatnak ezentúl a Wizz Air gépei

Ez a légitársaság és a Magyar Honvédség együttműködési megállapodásának egyik pontja.

Tulajdonképpen adja magát, hogy a magyarországi székhelyű, magyar vezérigazgató által irányított, Airbusokkal repülő Wizz Air, és az Airbusokat is üzemeltető Magyar Honvédség együttműködjön – és immár együtt is működnek.

A csütörtökön a Ferihegyi 1-es terminál történelmi épületében aláírt szerződés értelmében a honvédség Airbus A319-es flottájának személyzete használhatja a Váradi József Wizz-vezérigazgató szerint Európa talán legmodernebb pilóta- és légiutaskísérő-tréningbázisának speciális, az európai átlagnál szigorúbb programját, a kecskeméti katonai reptérrel pedig ezentúl a Wizz Air „taktikai kitérő repülőtérként” számolhat, ha például időjárási okokból a civil utasszállítók nem tudnak Ferihegyen landolni. Eddig ilyenkor Debrecen, Bécs vagy Pozsony volt az opció, ezek azonban messzebb vannak Budapesttől, ami nemcsak az utasoknak kényelmetlenebb, de a repülőknek is több tartaléküzemanyagot kell szállítaniuk, ami többletfogyasztással és több károsanyag-kibocsátással jár.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója és Kilián Nándor, a Magyar Honvédség Légierő szemlélője

A sajtótájékoztató után két-két vadászgép kísért végig egy Wizz Air-es és egy honvédségi Airbust a mostanában gyér forgalmú ferihegyi repülőtér fölött.

Ez is érdekelhet:

Így alakulnak a mindennapok az új szabályok bevezetésével Ferihegyen

(Fotó: Kőrösi Tamás)

Legyen tiéd a limitált szériás giftboxunk!
Mi jobb, mint egy Roadster magazin?
A válasz egyszerű: öt Roadster magazin.
Úgy döntöttünk, összerakjuk egy díszdobozba az eddigi számainkat, és ha megrendeled magadnak vagy valaki másnak ajándékba (spoiler alert: jön a karácsony!), akkor a következő, sorrendben ötödik számunkat ajándékba kapod tőlünk.
Az öt szám együtt díszdobozban most 8950 Ft.
Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom