Varázslatos látvány lesz, ahogy hatszáz vitorla elrajtol a Balatonon

Ha szereted a vitorlázást és a Balatont, akkor nem kérdés, hogy csütörtökön Balatonfüreden van a helyed.

Várhatóan több mint hatszáz hajó startol el elképesztően látványosan a csütörtök reggel rajtoló 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj vitorlásversenyen Balatonfüredről.

Gerendy Zoltán, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke elmondta, hogy a Kékszalag, Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye nem csupán a profik, hanem az úgynevezett félprofik megmérettetése is, akik jellemzően a természetközeli élményt keresik.

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára hozzátette, a leggyorsabb hajók, a végső győzelemre legesélyesebb katamaránok már csütörtök délután, este befuthatnak a célba a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Tihany-Keszthely-Balatonfüred 155 kilométeres táv megtétele után.

"Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei esztendőben több külföldi egységet is vendégül láthatunk, amelyek a hazai vitorlázókkal mérik össze tudásukat. A csütörtöki rajt után is számos vízparti program és rendezvény, majd a szombati díjátadó ünnepség, és az azt követő utcabál várja az érdeklődőket"

- fogalmazott a főtitkár. Vándor Róbert, a kétszeres címvédő RSM kormányosa kiemelte, hogy évről évre egyre korszerűbb hajóval állnak rajthoz, a folyamatos változtatás elengedhetetlen a győzelemhez, illetve az előkelő helyezéshez.

Gémesi Jóka, a csúcstartó Fifty-Fifty csapat képviseletében szintén hangsúlyozta, hogy a jó eredményben nagy szerepe van a folyamatos korszerűsítésnek. A Józsa Márton kormányozta katamarán 2014-ben 7 óra 13 perc és 57 másodperccel ért el tókerülő rekordot.

Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmes vitorlázó elmondta, hogy elindul a Kékszalagon 69F típusú hajójával. Hangsúlyozta a célja nem a győzelem, hanem az, hogy minél több fiatallal megismertesse a legújabb technikát, mert a 69F kimondottan a legfiatalabbaknak szánt modell.

(Forrás: MTI, fotók: Hunsail)

vitorlásverseny | balatonfüred | balaton | kékszalag | vitorlaverseny

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom