Két klímaaktivista ráragasztott egy apokaliptikus nyomtatványt John Constable festményére

Klímaaktivisták odaragasztották magukat hétfőn délután a londoni Nemzeti Galériában John Constable egy alkotásának keretéhez, miután az eredeti festményre erősítették az apokaliptikus jövőt ábrázoló saját nyomtatott képverziójukat.

A BBC News beszámolója szerint a Just Stop Oil (JSO) feliratú pólót viselő két aktivista átlépett a The Hay Wain (A szénásszekér) című festmény előtti kötélkordonon, a képre rögzítették saját változatukat, és a kezüket is a kerethez ragasztották, majd a kép mellé térdelve fennhangon fejezték ki tiltakozásukat. A Nemzeti Galéria tájékoztatása szerint a kiérkező rendőrök kiürítették a termet, és a kivezetett tüntetőket őrizetbe vették.

A festményt a galéria restaurátorai megvizsgálták, és megállapították, hogy

a keret kisebb mértékben megsérült, emellett a festményt fedő lakkréteg is kisebb kárt szenvedett, de a szakemberek szerint mindkét sérülés helyreállítható.

Mint kiderült, a két brightoni tiltakozó a 22 éves, zenét tanuló Eben Lazarus, valamint a 23 éves, pszichológiát hallgató Hannah Hunt volt. A Nemzeti Galéria legnépszerűbb festményei közé tartozó, 1821-ből származó Constable-kép egy, a suffolki mezőkön áthaladó szekeret ábrázol.

A szénaszekér

Az aktivisták egy olyan apokaliptikus jövőt mutató színes nyomtatvány-változatot rögzítettek rá, amely elmondásuk szerint „az éghajlati összeomlást ábrázolja, és azt, hogy ez mit fog tenni ezzel a tájjal”. A kép kedden már ismét megtekinthető a Trafalgar téren álló múzeumban.

Ez is érdekelhet:

Hazahozza az ország kedvenc nagykövetét a Brain Bar

Két év után most eljött a pillanat.

(Forrás: BBC, Twitter)

John Constable | festmény | Just Stop Oil | kép | The Hay Wain

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom