Kilenc ok, amiért érdemes felfedezned Kelet-Szlovéniát

Ha eddig nem érezted úgy, hogy meg kell látogatnod a déli szomszédainkat, most szerintünk fogod.

Egy: szívélyes szlovének

Először is azért, mert a szlovénok kedvesek. Hatalmas sztereotípiának hangzik, és tudjuk, hogy matematikailag esélytelen, hogy mind a 2,5 millió szlovén élete minden pillanatában kedves legyen, de abban az öt napban, amely során közel hetven emberrel kerültünk interakcióba, mind kedves volt, előzékeny, segítőkész, szívélyes. Egy idő után már vártuk, hogy belefussunk egy mogorva szlovénba, mert az nem lehet, hogy mindenki ilyen, és már kimondottan arra is gondoltunk, hogy provokálni kezdünk valakit, hátha kihozzuk a sodrából, de a helyzet az, hogy a szlovénok kedvesek, és én addig ezt fogom gondolni és mesélni róluk, amíg személyesen nem tapasztalom meg az ellenkezőjét.

Kettő: Gostilna Rajh

Ha átléptük a határt, és megpihennénk valahol, akkor Muraszombatnál nem is kell messzebb menni. Itt működik ugyanis a Gostilna Rajh étterem. A Michelin-kalauz 2020-ban jelent meg Szlovéniában, mindjárt hat étterem meg is kapta az egy Michelin-csillagot, Ana Ros étterme, a Hisa Frakno pedig kettőt. Bib Gourmand értékelést kilenc étterem kapott, ezek egyike a muraszombati Rajh. A Michelin-tányér nagyjából jó konyhát jelent, ami itt teljesen megvan. Az 1956-ban nyitott éttermet már az ötödik generáció vezeti, a fiatalok, Leon Pintarič és nővére Valentina. Leon hét évet tanult Ausztriában, Bécsben dolgozott a két Michelin-csillagos Steiereck étteremben egy évet, majd egy ideig Franciaországban képezte magát.

– Szerintem még nem vagyunk készek a Michelin-csillagra. A Bib Gourmand megérdemelt, de realista vagyok. Nem aggódom, mert van időnk, én még csak 26 vagyok – mondta el a Roadsternek a vezető séf, Leon Pintarič. – A tradíciók nagyon fontosak számunkra. A nagymamám például 75 évesen is dolgozott a konyhában. Sajnos nemrég elhunyt, de vannak olyan receptjei, amiket a mai napig használnunk. A gibanica egy rétegelt desszert dióval, mákkal, almával, az alapja egy olyan recept, amit a családunkban az 1930-as évek vége óta őrzünk.

Három: Maribor

Amikor arról kérdeztük a guide-unkat, hogy mit is kell tudni a jelenlegi Mariborról, gyorsan a Ljubljanával történt rivalizálás került szóba. Ez a rivalizálás két látványos dologba ölt testet. Errefelé nem isznak csak Laško sört, a fővárosban gyártott piros címkés Uniont errefelé, azország keleti felén nem isszák. Nem is nagyon lehetett kapni, amíg a Heineken fel nem vásárolta mindkét éget, azóta a globalizmus jegyében már a laskói kultikus sörgyárban is készül Union, ami korábban abszolút elképzelhetetlen lett volna – de erről később, a Laškóban tett látogatásunk apropóján mesélünk többet. A sör mellett a másik nagy platform, ahol a két város megütközik, az a foci: az NK Maribor és az Olimpia Ljubljana összecsapásai errefelé vérre mennek.

Maribor friss energiáját nagyban megmagyarázza, hogy egyetemi város, az év java részében 15 ezer hallgató emeli új szintre az itteni pörgést, sokan érkeznek külföldről Erasmus program keretében. Az élet főként a történelmi belváros gyönyörű épületekkel teli utcácskáiban hömpölyög, itt egymást érik a különböző stílusú éttermek, bárok, kávézók, boltok, galériák.

Négy: A legöregebb szőlő

Szlovénia a minőségi borok térképére is egyre markánsabban teszi fel magát az elmúlt években. Kevesen tudják, de a borkészítésnek hatalmas hagyományai vannak az aprócska országban. Ennek bizonyítéka, hogy Mariborban található a világ legöregebb szőlője, amely már több mint 400 éves. Igen, a város közepén van néhány élő tőke, amelyet a 17. században ültettek, és a mai napig szüretelnek róluk! Az eredmény annyira egyedülálló, hogy az „Öreg szőlő” névre hallgató pince be is került a Guinness Rekordok Könyvébe. Aki teheti, nézzen be ide, kóstoljon borokat és nézze meg az éppen aktuális kiállításokat is.

Öt: Chateau Ramšak

Trendibb és hangulatosabb szállást nem tudunk jobbat Mariborban, mint a Chateau Ramšak, amely a város szélén, 15 hektáron elterülő szőlőtőkék ölelésében bújuk meg. A minden igényt kielégítő glamping egy családi birtokon helyezkedik el, van saját borospincéje, amelyben az ország egyik legrégebbi és legnagyobb prése található.

A szállások romantikafaktora igen magas: mindegyikhez tartozik terasz és egy jacuzzi, amelyben ülve és a glamping saját borát kortyolgatva nézni, ahogy a lemenő nap aranyba borítja a környező, tőkékkel teli dombokat, felejthetetlen élmény. A szobák aprók, de nyugodtan nevezhetők luxusszintűnek: minden megvan benne, ami kell, a szlovén borokkal és kraft sörökkel töltött mini bár pedig a legmegfáradtabb utazót is felvidítja. A kiszolgálás profi és kellemes, a reggelit a glamping apró bárjában elfogyasztani maga a béke és nyugalom.

Hat: Restaurant Sedem

A dizájn bennünket a Stand étteremre emlékeztett, de itt abba is hagynánk a hasonlatokat. A Sedemben a nagyon vendégbarát, rettenetesen kedves és figyelmes kiszolgálást emelnénk ki, és a fine dinig menüsorok és a helyi borok mellett a koncepciót is: itt ugyanis pár senior veterán mellett főleg a helyi gasztronómiai iskola tanulói dolgoznak, legyen szó felszolgálókról vagy konyhai személyzetről. Izgalmas megoldás, szívesen megnéznénk egy ilyet nálunk is, a diákoknak nyilván hasznos, hogy már az iskolaéve alatt élesben tesztelhetik magukat.

Hét: Laško, egy sör és egy városka

Laško egy 13 ezres kisváros Kelet-Szlovéniában, amely egyszerre pici, ugyanakkor óriás is, ezt pedig annak köszönheti, hogy a város a Laško sör szülőhelye. Ez a sörgyár ikonikus az országban, magában a kisvárosban pedig tulajdonképpen vallásként működik. A helyiek imádják, csak ezt isszák, nem unják meg, és büszkék rá a végtelenségig. Egy nagyipari lagerről van szó, amelyet 1825 óta gyártanak itt. Legnagyobb riválisa a ljubljanai Union sör, amit a városban nem is lehetett kapni egészen addig, amíg pár éve a Heineken fel nem vásárolta mindkét brandet. Előtte azonban a piros címkés Union megvetendő dolognak számított, és ugyan kapható már a városkában, de a helyiek bottal sem nyúlnának hozzá. Aki ezt issza, biztosan az ország másik feléből jött, legalábbis ezt állította egy helyi hölgy. Az Uniont azért utálják errefelé annyira, mert 1. ljubljanai, 2. 1924-ben az Union tulajdonosai megkaparintották a Laško sörgyárat és be is záratták. (A laškóiak nem felejtettek: 78 évvel később, 2002-ben ők vásárolták fel az Uniont.)

A Tabor kastály, a háttérben Lasko

A sör itt a város DNS-ének része, a helyiek identitása masszívan kapcsolódik hozzá. Minden év júliusában (és itt olyan évekre gondolunk, amikor nincs koronavírus) megrendezik a Sörök és virágok névre hallgató fesztivált, ilyenkor 120 ezer látogató érkezik az aprócska településre, ami azt jelenti, hogy annyian vannak a szűk utcákon, hogy egy tűt sem lehet leejteni. Aki nem fél a tömegtől, nézze meg, mások mehetnek a nyár egyéb napjain. Nagyon szerethető hely ez azoknak is, amúgy nem rajonganak a sörért.

Nyolc: Pavus étterem

A város fölött sziklákra épült a Tabor kastély, ebben most a környék legjobb étterme, a Pavus működik. A séftulajdonosra, Marko Pavčnikra a laskóiak nagyon büszkék, és joggal. Az étterem Michelin-tányért érdemelt ki a francia kalauztól, így a város gasztronómiai szempontból is új szintre emelkedett.
– Az alapanyagaink 98%-a Szlovéniából származik – mondta el a séf a Roadsternek. – A zöldségek laškóiak, csak olyan halat használok, amit az Adriából halásznak ki. A helyi sört is felhasználom egy-két fogásban, de azért a sört a fine dininggal összehozni nem könnyű feladat.

– A Michelin-kalauz megjelenése nagyon jót tesz az országnak. Szerintem sok jó séf van Szlovéniában, de a szervízt tekintve van hová fejlődnünk, és ebben a Michelin jelenléte pozitív energiaként hathat. Nem tudtam, hogy nálunk mikor jártak a kalauz inspektorai, úgyhogy szerintem nagyon profik lehetnek, ha nem tudtuk kiszúrni őket. Hogy szeretnék-e Michelin-csillagot? Egy nap jó lenne, de nekem a legfontosabb, hogy a vendégeink elégedettek legyenek.

A város fölött egy középkori erődben fine dining fogásokat enni és jobbnál jobb szlovén borokat kóstolni a szó eredeti és átvitt értelemben véve is magas élet, aki erre jár, ide mindenképpen foglaljon asztalt.

Kilenc: Rimske Terme

Laško nem csak a sörről, hanem a termálfürdőiről is híres. A környék már az OsztrákMagyar Monarchia idején híres volt a gyógyvízeiről, és nincs ez másként napjainkban sem. Rimske Toplice közelében működik a környék legjobb termálvizes szállodája, a Rimske Terme. A resort beltéri és szabadtéri panorámás medencét, valamint négy fedett és három szabadtéri masszázsmedencét is kínál, vízi székekkel és ágyakkal. Van itt szauna, a vendégek pedig egy termálfürdőhöz illően különböző kozmetikai kezeléseket és masszázsokat vehetnek igénybe az Amalia wellnessközpontban.

A szállodakomplexumban fitneszközpont, valamint fodrászat és szépségszalon is megtalálható. A szobák kényelmesek, csendesek és tökéletesen alkalmasak a pihenésre, és ugyan maga a szálló hatalmas, mégis olyan, mintha egy apró butikhotelben lennénk.

– Egy jó hotel menedzseléséhez rengeteg energia kell – mondta el Valerij Arakelov, a hotel tulajdonosa a Roadsternek. – Én napi 24 órában itt vagyok a hotelben. És annyira vagy jó, amennyire az alkalmazottaid, a csapatod. Ez Szlovénia legpatinásabb termálfürdője, így a hagyományok nálunk nagyon fontosak. A termálvíz fantasztikus, és bízom benne, hogy nem csak Szlovénia, hanem a régió legjobb wellness szállodájává válhatunk a következő években.

Irány Szlovénia!

Ezek a helyszínek a magyar határtól nem mesze találhatók: Muraszombat tíz kilométer, Maribor negyven, Laško pedig onnan maximum másfél óra autóval. Mindhárom helyszínt be lehet járni egy hosszú hétvége alatt. Szerintünk Szlovénia az új Horvátország, közel van, és ugyan nem nagy, de mindene megvan, ami kell: izgalmas hegyek, nyüzsgő nagyvárosok, tengerparti célpontok, és hangulatos kisvárosokból is bőven akad itt.

Több információ az I Feel Slovenia oldalán.

tengerpart | muraszombat | sedem étterem | nagy sztori | rajh étterem

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom