Nyitott, emberközeli és könnyed – Ilyen az új radiocafé 98.0

Van barátod. Ezt nem mi mondjuk, hanem a múlt ősszel indult radiocafé 98.0, amely igyekszik továbbvinni a főként a fiatalok körében népszerűnek számított elődje arculatát és szellemiségét. Hogy ez hogyan sikerül(t), arról Kutasi Judit főszerkesztőt kérdeztük, aki mesélt többek között a régi cafés hangulatról, az új arcokról, hazatérőkről, a tematikáról és persze a szerelemprojektként indult saját műsoráról is.

– Novemberben indult be a radiocafé 98.0, milyenek a visszajelzések négy hónap elteltével?

– Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk annak kapcsán, hogy mind szöveges tartalomban, mind zeneileg hiánypótló, amit csinálunk. Szerencsére mind a régi radiocafés közönség, mind az új cafés hallgatók nyitottak ránk, a földi sugárzás mellett sokan hallgatnak bennünket online is. Az őszinte rádiózást szerettük volna visszahozni, nálunk szabadon szárnyalhat a kreatív tartalomkészítés. Ez az, ami megfogja az embereket, elsősorban a 30+-os korosztályt. Ők azok, akik most a legnyitottabbak az edukatív, informatív és interaktív rádiózásra.

Kutasi Judit

– A régi café egy kultikus adó volt a maga idejében, de azt nyilván ti is tudtátok, hogy egy az egyben nem lehet átültetni a 2023-as évbe, ami annó működött.

– Soha nem is volt tervben, hogy a régi radiocafé „remake”-jét hozzuk létre 2022 végén. Az elmúlt tíz-tizenkét  évben rengeteg minden változott, másképp élünk, másképp fogyasztunk tartalmakat, minden felgyorsult.

Amit viszont mindenképp szerettünk volna: létrehozni egy olyan kulturális adót, amely a világra való nyitottságával, emberközeli hozzáállásával és könnyed hangvételével képes kiszolgálni azokat a hallgatói igényeket is, amelyre a médiapiac az utóbbi években nem fókuszált.

Természetesen számítottunk arra, hogy a régi arculat kellemes emlékeket ébreszt majd a vételkörzetünkben élő hallgatókban, ezt ötvöztük a saját elképzeléseinkkel, egy erős és modern közösségi média-megjelenéssel és persze új, ma aktuális műsortartalmakkal.

– Kik vannak a stábban a régi arcok közül?

– Szerencsére sokan csatlakoztak hozzánk a régi csapatból is, ami szintén megerősített bennünket abban, hogy jó az, amit csinálunk. A kezdetektől teret adtunk a régi radiocafés munkatársak ötleteinek, de új kollégákat is bevontunk a közös munkába. A régi arcok közül már az induláskor velünk volt a hétfő délutáni drive time-ban McMenemy Márk és Rob a Kávézó a világ végén című műsorukkal, szerdánként délután Nesta és Winkler Nóra a Hellójárattal, péntekenként pedig Behumi Dóri és Veress Dóri jelentkezik a Kettes számrendszerrel.

Behumi Dóra és Veress Dóra

Ezt az évet már a Millásreggeli négyfős csapatával kezdtük. Ács Gábor, Gede Balázs, Kántor Endre és Mihálovits András is „hazatért” hozzánk, erősítve a reggeli drive time-ot. De említhetem Hozz egy verset című műsorával Rutai Gábor KöltőMatát is, akit szintén ismerhetnek a régi radiocafés hallgatók. Visszaköszön a korábbi hangzásvilág is, a rádió arculatának kialakításában jelenleg is részt vesz Szűts Dániel, illetve a station voice Nagy Sándor. Időközben megérkeztek az egykori legnépszerűbb dj-k is, Rob, Marvin, Infragandhi és Cyborg Templar.

– Neked is van egy műsorod, mit kell tudni róla?

– A Womanpower – Portrék keret nélkül igazából a „szerelemprojektem”. Az a két óra hetente a stúdióban, a mikrofon mögött rengeteg energiát ad és tölt fel, hiszen olyan nőkkel beszélgethetek, akiktől én is mindig tanulok valamit. A műsor elődjét egyébként öt éven át vezettem a Trend FM-en. És bár főszerkesztőként egy új brand és stáb építése rengeteg feladattal járt és jár együtt, nem szerettem volna teljesen elszakadni a műsorkészítéstől.

A Womanpowerben elhangzó történetek, életutak gyakran „mennek szembe” a sztereotípiákkal. Szerintem érzékenyítenek bennünket, illetve megmutatják, hogy lehet jobban, másképp élni és irányítani az életünket, mindehhez pedig nem kell túlzottan komolyan vennünk magunkat még akkor sem, ha egy nagyvállalat vezetői székében ülünk.

– Kihez szeretnétek szólni?

– A sok körülöttünk lévő információ hatására egyre kevesebbet és egyre felületesebben fogyasztunk tartalmat, pedig szerintem most a korábbinál is nagyobb szükség van az infotainment-re. Nem szeretnénk senkit sem kizárni a hallgatóink közül, ezért is indítottunk Napközi címmel gyerekeknek és soha fel nem növő felnőtteknek foglalkoztatót napi fél órában a délutáni drive time kezdetén Galambos Péterrel, Erdélyi Zsolttal és Ördögi Roy-jal.

Marosi VIktor

Azokra is koncentrálunk, akik a kortárs képzőművészet, zenei élet meghatározó szereplőire, legfrissebb híreire kíváncsiak, hiszen Szabadesés című hétköznap esti sávunkban Marosi Viktor rendszeresen vendégül látja a fiatal zenészeket, művészeket. Mindemellett egész nap tematikus és rendkívül színes zenei műsorokkal jelentkezünk, így például hétfőn világzene, kedden filmzene, szerdán pszichedelikus zene, csütörtökön freestyle, pénteken pedig felnőtt diszkó várja a hallgatóinkat 12-től a Daily mix-ben.

– A Millásreggeli egy jól működő brand már hosszú évek óta, most éppen nálatok vannak a fiúk. Milyen a közös munka velük?

– A fiúk gyakorlatilag visszatértek hozzánk. Úgy érzem, mindkét oldal elégedett a közös munkával. Jó a hangulat és a napi együttműködés. Hosszú távon gondolkodunk együtt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a fiúk márciustól szombaton délelőttönként best of műsorral, valamint hétköznap az esti sávban is megjelennek tematikus műsorokkal. Most vasárnap reggel indult például a Sajátos Pogátsa Kántor Endrével és Pogátsa Zoltánnal, az Okosutas Ács Gáborral és Gede Balázzsal, a Borravaló pedig Kántor Endrével. A délutáni drive time kezdetén, 15:45-től pedig minden hétköznap jelentkezik az Uzsonnakamat a gazdasági, kulturális élet fontosabb történéseivel.

– Mit tudtok ti, amit más adó nem?

– Egyedi a zenei kínálatunk és a hangvételünk.

Közvetlenül, sallangok nélkül beszélünk akár a kultúráról, az aktuális gazdasági kérdésekről vagy éppen a hétköznapi életünkről.

A műsorvezetőink élvezettel, laza stílusban beszélgetnek a vendégeinkkel, miközben a szórakoztatás és a humor nem megy a minőség vagy a tartalom rovására. Új témákat, új nézőpontokat adunk és nagyon sok emberi történetet mutatunk be. Már az induláskor beemeltünk beszélgetéseket népszerű podcasterek csatornáiról is, tovább gazdagítva a műsorkínálatunkat.

Winkler Nóra és Nesta

– Mikre számíthatunk még tőletek idén?

– Márciusban több új műsort indítottunk és indítunk. Hamarosan érkezik Kapitány Iván rendező és Hevér Gábor színész beszélgetős műsora Megmondtuk előre címmel. Koncentrálni fogunk arra, hogy a hétvégéken is egyedi, izgalmas, változatos tartalommal jelentkezzünk. Ezenkívül szeretnénk szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat a hallgatókkal is: nemcsak a mikrofon mögött találnak majd meg bennünket, hiszen kitelepüléseket, zenei programokat és könyvbemutatókat is szervezünk majd. Fontos, hogy találkozzunk, beszélgessünk, derüljön ki, mi az, amit a közönségünk szívesen hallgat nálunk. Kilépünk a klasszikus rádiós szerepből, nem véletlen a szlogenünk, hogy van barátod!

A radiocafét itt tudod hallgatni.

radiocafé | Kutasi Judit | millásreggeli | műsor | interjú

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom