A mai naptól kezdődően a járványügyi korlátozások nagyon nagy része megszűnik Angliában

Megszűnt csütörtökön a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában, bár fertőződés esetén még kötelező az elkülönítés.

A brit kormány döntése alapjáncsütörtöktől nem kell oltási igazolást bemutatni a belépés feltételeként azokban az angliai intézményekben, amelyekben ezt eddig kormányzati rendelkezés írta elő.

Manchester

Ugyancsak megszűnt a maszkviselési kötelezettség a közösségi intézményekben, köztük a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban is. Ez a maszkot nem viselők büntethetőségének megszűnését is jelenti, bár az egyes intézmények saját hatáskörükben továbbra is kérhetik, hogy a látogatók viseljenek szájmaszkot.

A londoni tömegközlekedésben azonban továbbra is elvárják az utasoktól a maszkviselést.

Ennek elmulasztása a kormány intézkedése alapján immár nem jár bírsággal, de a tömegközlekedési hálózatok üzemeltetői megtilthatják az utazást a maszkot nem viselőknek.

Birmingham

A kormány emellett visszavonta emellett azt az ajánlást is, amely az otthoni munkavégzést szorgalmazta olyan tevékenységek esetében, amelyek lehetővé tették a távmunkát.

A jelenlegi karanténelőírások jogi hatálya március 24-én jár le, de a brit kormányfő jelezte: ha a járványadatok ezt lehetővé teszik, szavazásra szeretné terjeszteni a parlamentben a lejárati időpont előrehozását.

Liverpool

Skóciában, Walesben és Észak-Írországban az angliainál is szigorúbb intézkedések voltak érvényben, de a helyi kormányok az utóbbi napokban szintén sorra jelentik be a korlátozások, előírások visszavonását vagy jelentős enyhítését.

(Forrás: MTI)

Anglia | feloldás | korlátozások

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom