Finoman sugallja az eleganciát az egymutatós Meistersinger

A Meistersingernek – bár nem egy régi múltat és hatalmas történelmi fejlesztéseket felvonultató márka – kifejezetten gyorsan híre ment az órakedvelők között.

A 2001-ben piacra került Meistersinger különlegessége – ami miatt gyorsan siker lett –, hogy mindössze egyetlen mutató mutatja rajta az időt. Elsőre furcsán hangzik, pedig nagyon egyszerű: a perc- és másodpercmutatót eltüntették, az óramutatót pedig szokatlanul hosszúra tervezték.

A számlapon a percosztás pontosan úgy néz ki, mint egy megszokott számlapon, viszont nem perceket, hanem öt perceket jelölnek.

Így tehát, ha a mutató a 10 órás index után kettővel áll, akkor 10:10 az idő, amikor a 4 órás index előtt hattal, akkor pedig 3:30. Rendkívül szokatlan megoldás, mégis végtelenül elegáns. Pontosan ez lehetett a siker kulcsa: nem az arcunkba nyomja, csupán finoman sugallja az eleganciát. Mivel a legkisebb osztás ötperces egységet mutat, így ennél pontosabban csak tippelni tudjuk az időt – mondhatjuk, hogy ez a márka filozófiája is.

Gyakorlatilag azt üzeni az óra, nincs szükségünk arra, hogy öt percnél pontosabb időt tudjunk. Egyszerűen nem kell, mert nem az időt kell figyelni, hanem megbecsülni és megélni a pillanatokat. Az évek során számtalan új modellel álltak elő, már nem csak ETA vagy Sellita szerkezeteket tokoznak, hanem saját szerkezeteket terveznek, újabb és újabb komplikációkkal, mint dátum vagy stopper.

És olykor meglepő limitációkat is készítenek, ilyen a 2018-as City Edition, az ötvennyolc város és/vagy ország ihlette különkiadás. Az első szériához még a klasszikus Meistersinger No. 1-et vették alapul, negyven  milliméteres tokjával, a 2018-as szériához viszont már a No. 3 negyvenhárom milliméteres tokját választották, a dátum fölött pedig apró nagyítót találunk.

Amiért igazán érdekes lehet a modell és megtaláljuk benne a hazai vonatkozást, hogy idén elkészítették a limitált magyar változatot.

A hátlapi zafíüvegre Magyarország képét festették, és magyarul írták rá: limitált kiadás. Mindössze nyolc darab készült, az ára pedig 1750 euró.

 

Ezért az összegért egy német tervezésű és svájci készítésű órát kapunk, megbízható ETA vagy Sellita szerkezettel – függően attól, hogy mint önálló gyártó, melyik készlethez fér hozzá –, zafírüveggel elöl-hátul. Ha nem vágyunk a magyar változatra, alacsonyabb árfekvésben is választhatunk, de ne feledjük, hogy London, Hongkong, New York és Párizs mellett egy elég illusztris társaságba kerülhetünk be a lokálpatrióta Meistersingerrel.

A cikk szerzője a Kronometer.hu oldal főszerkesztője/szerzője. További remek órás cikkért nézz körül az órák világában!

(Fotók: Meistersinger)

stílus | márka | Meistersinger | történet | óra | elegáns

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom