Close
Miért örülök, hogy nem tudom megjegyezni a Facebook-jelszavam?

Miért örülök, hogy nem tudom megjegyezni a Facebook-jelszavam?

A soha véget nem érő görgetés. Amikor már nem keresel semmit, dolgod se nagyon van a fehér-kék képernyőn, de körmöt rágni undorító, plusz ugye tíz ujjról hamar elfogy, a lábad meg messze van a szádtól. Elkezd indokolatlanul izmos lenni a jobb hüvelykujjad. Bevillan, hogy nem biztos, hogy ezért frissítettél iPhone-ra a 3210-esről. Úgy érzed, kicsit túl sokat lógsz a Facebookon. Elmesélem, nekem hogyan sikerült leszoknom.

Egy Mediakix nevű ügynökség tavaly év végén összekotort viszonylag sok kutatást, hogy egy darab, kicsit csúnya, de elég szemléletes infografikában összefoglalja, amit eddig is sejtettünk: rengeteg időt töltünk a közösségi médiának nevezett platformokon. Javarészt amerikai adatokkal dolgoztak, de hatalmas eltérésekre itthon se számítanék:

ha 13 éves korunktól 79 éves korunkig használnánk ezeket az eszközöket (változatlan formában és változatlan intenzitással, ami persze hülyeség, de így lesz érthető a példa), akkor közel öt és fél évet töltenénk rajtuk.

Ez körülbelül annyi, mint az éttermi evés-ivás és a szépítkezés együttvéve, ami esetemben véletlenül megegyezik az éttermi evés-ivással, de ez már egy másik kérdés.

Mindez különösen azért elgondolkodtató, mert ezzel egy időben az alkalmazás-aranyláz kezd lecsengeni, a comScore szerint nem nagyon használunk tíznél több appot a telefonunkon, ami kevés.

Tíz év telt el az első iPhone megjelenése óta, amit nem sokkal követett az App Store megnyitása. Rövid idő alatt egy szép nagy iparág épült a piacterek köré, megélhetés lett az appfejlesztés, olyannyira, hogy egyszer még én is nekivágtam, el is jutottam addig, nagyjából két hét alatt, hogy megnyomsz egy gombot és megjelenik egy kép. Ez egyébként ugyanaz a pont volt, amikor letettem arról, hogy kódolásból éljek.

Szóval amikor az Apple, a Google és akkor még a Microsoft kinyitották a telefonjaikat a nálam tehetségesebb külső fejlesztők felé, akkor nyilvánvalóvá vált, hogy készen van a digitális svájci (svejci) bicska, kisebb, mint egy pc, ráadásul a letölthető programok is szépen össze vannak gyűjtve egy helyre. Tudatos fogyasztók milliárdjai válogatnak majd szakértelemmel kurált alkalmazásboltokban, megtalálják az életmódjuknak, érdeklődésüknek megfelelő appokat, fizetnek értük egy kicsit vagy reklámokat nézegetnek, és mindenki boldog lesz, telefongyártók, programozók, felhasználók.

Erre most tessék, a drága okostelefonjaink megvannak, de tíz appot használunk, levelezés, térkép, kereső, zene, a többi meg nagyjából játék és közösségi média.

Több mint kétmillió alkalmazásból válogathatunk, hogy a svájci (svejci) bicskánkat fejlesztgessük, a felhasználók fele viszont egyetlen új appot sem tölt le havonta, csak a bökőt használja, esetleg a körömcsipeszt.

Mintha valaki feltalálta volna az autót, mi meg ki-be állnánk a garázsból egész nap, esetleg elgurulnánk a közértig, hogy az mekkora móka. Persze ez nem a mi hibánk, de mi isszuk meg a levét.

Ezért nem akarok én egy évet és hét hónapot csak Facebook görgetéssel tölteni. Ha már feltétlen nyomkodni kell a telefont, inkább élezgetem a bicskámat. Ehhez viszont önkorlátozni kell, ami nehéz.

Az Instagramról könnyű volt leszokni, ott hamar rájöttem, hogy nem tudok olyan szép képeket csinálni, mint mások, cserébe remegek, hogy szívecskéket kapjak a kis bénáimra, ezért gyorsan letöröltem, és mindenkinek azt mondtam, hogy az Insta az írástudatlanok Tumblre, miközben lenézően meredtem előre, bízva benne, hogy ezt nem kell hosszabban kifejtenem, esetleg megvédenem. A Facebooknál ez nem ment. Ott van egy csomó barátom, aki elér máshol is, de még több, aki nem. Ráadásul régi és új ismerősök is ott találnak meg. Ráadásul épp akkor nem volt menő letörölni magad (előtte az volt, azelőtt nem, azelőtt igen, azelőtt nem, azelőtt meg a Wiw volt csak, ami megszűnt, így nem kellett letörölni magad).

A megoldás váratlan helyről jött: letöltöttem egy jelszómenedzsert. A jelszómenedzser arra jó, hogy biztonságosan tárolja a jelszavaidat, ezért nem kell, hogy mindenhol ugyanaz legyen a jelszavad, ami nagyon felelőtlen dolog volna. Ezzel együtt megváltoztattam a Facebook jelszavamat egy rendkívül biztonságosra, valami ilyesmire: gf7hjdSbh_!Dd8UzFGZ. Nem is értem, hogy nem sikerült megjegyeznem.

Korábban is állandóan kiléptem a Facebookról, ha nem voltam aktív az oldalon, hogy ezzel tántorítsam el magam a visszalépéstől, hatástalanul, de most már nagyon macerás lett bejelentkezni: állandóan ki kellett másolnom, és be kellett illesztenem az elmentett jelszavak közül a megjegyezhetetlen Facebook-jelszót. Először azt hittem, hogy ez nem jó így. Aztán rájöttem, hogy de.

Ez a tizenöt másodperces gyakorlat épp elég ahhoz, hogy kétszer mérlegeljem: tényleg érdekel-e, hogy kinek tanult meg új szót a gyereke, vagy ki hogyan értékeli a NER aznapi teljesítményét. Mire a kopiig elérnék, már tudom, hogy ebből nem lesz pészt.

Ehhez persze az is kell, hogy se Messenger-, se Facebook-alkalmazás ne legyen a telefonomon – utóbbi nem vész, előbbi zavaró, mert böngészőből nem lehet elérni a levelezést, bunkó egy dolog, de üzletileg persze érthető. Így naponta egyszer-kétszer lépek be, a számítógépemen, akkor megnézem, jött-e üzenet, született-e gyerek, hadat üzentünk-e Hollandiának, aztán kilépek és megyek vissza másként kényszercselekedni, ékesítgetni a bicskámat.

Néha jó dolog ismerősök esküvőit és gyerekeit nézegetni, vagy a sikeresen végrehajtott válásaiknak örülni, vagy olyan híreket olvasni, amikkel ezer százalék, hogy egyetértek, hála a tanulékony algoritmusoknak és a homogén gondolkodású baráti körnek. Hiányozna a Facebook. De még jobban hiányozna az a tizenkilenc hónap, amit céltalanul görgetek, ahelyett, hogy bármi mást csinálnék.

Pőcze Balázs az egyik legnagyobb hazai reklámügynökség, a Mito társalapítója és kreatív igazgatója. Saját elmondása szerint melegítőben járt iskolába, és füzetbe gyűjtötte a kedvenc website-jait, amelyek közül a legjobbakat ki is nyomtatta. Ezen a linken olvasható a többi cikke, amik szerintünk olyan jók, hogy ha még gyerek lenne, biztosan kinyomtatná őket.

(Illusztráció: Jónás Csongor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Close