Mikor éri meg új munka után nézni?

Az emberek döntő többsége nagyon nehezen mozdul, ha a munkáról van szó, s hogy ennek mi az oka igazán, az teljesen egyénfüggő. Ami talán egységes lehet, nem más, mint a régi jól bevált séma, mely szerint a szüleink és a nagyszüleink egész életükben ugyanazon a munkahelyen dolgoztak.

Természetesen sokat nyom a latba az is, hogy az aktuális munkahelyen már ismerjük, hogy mi a rossz, nagyjából meg is tanultunk vele élni, így felmerül a gondolat, hogy mi van akkor, ha a másik munkahely rosszabb lesz?

S így történik, hogy hosszú évekre beleragadunk bizonyos pozíciókba, még akkor is, ha esetleg nap mint nap kínlódva vonszoljuk be a testünket a munkahelyre. Mai cikkünkben arról lesz szó, hogy melyek azok az intő jelek, amik miatt érdemes váltani, és hogy egyáltalán miért éri meg azt a bizonyos járt utat elhagyni a járatlanért?

Lehetőségek sora vár ránk!

Ha megnézzük a PecsAllas.hu Job Portál kínálatát, látni fogjuk, hogy csak úgy hemzsegnek a hirdetések. Bármilyen területet is nézünk, egészen biztosan találunk olyan pozíciót, ami felkelti az érdeklődésünket.

Éppen ezért érdemes fejben tartani, és újra meg újra emlékeztetni önmagunkat, hogy van élet a mi munkahelyünkön túl is. Közel sem biztos, hogy egy váltással rosszabb helyzetbe kerülnénk, sőt, a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy sokkal magabiztosabban kezdünk el mozogni a munkaerőpiacon, ha megtettük azt a bizonyos első lépést.

No, de hogy valójában mikor mondjuk azt, hogy elég volt? Ez kicsit olyan, mint a párkapcsolat. Mindenki lát valamit, de csakis az tudja igazán megítélni a dolgok valós állását, aki igazán benne van a sűrűjében. Nyilvánvalóan akadnak intő jelek, divatos kifejezéssel élve red flagek, amelyek láttán jobb, ha azonnal szedjük a sátorfánkat.

Munkahelyi red flagek!

Amennyiben a felsorolt listából akár csak kettő is igaz ránk, akkor mindenképpen érdemes rászánni magunkat arra, hogy regisztráljunk a PecsAllas.hu oldalára, összeállítsuk az önéletrajzunkat, és adandó alkalommal el is küldjük azt egy-egy szimpatikusabb álláshirdetés láttán.

  • Reggelente nehezen találjuk meg a motivációt, nem érezzük, hogy nekünk arra az adott munkahelyre kellene bemenni.
  • A végtelenségig unjuk a feladatunkat, rutinból csináljuk, és már semmi kihívást nem rejtenek a napok.
  • Mindig mi vagyunk azok, akik alkalmazkodunk, beugrunk mások helyett, ám a mi igényeink sehol sem kerülnek meghallgatásra.
  • Évek óta ugyanannyi pénzért dolgozunk, és bár feladataink köre bővült, a fizetés egyáltalán nem igazodott hozzá.
  • Nem a végzettségi szintünknek megfelelő a munkakör, és még csak nem is látunk lehetőséget arra, hogy felfelé lépdeljünk azon a bizonyos ranglétrán.

Ezek közül egy is bőven elég ahhoz, hogy úgy döntsünk, ideje váltani!

Tanuljunk a fiatalabbaktól!

Mindig azt mondják, hogy az idősektől lehet tanulni, de ha a Z generáció tagjait vesszük alapul, akkor láthatjuk, hogy ők nem restek követni az álmaikat, menni addig, amíg olyan állást nem találnak, ami minden igényüket kielégíti. Lessük el hát tőlük ezt a “trükköt”, és egészen biztosan boldogabban és elégedettebben megyünk majd munkába!

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom