Minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus

Ezt Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese a szervezet közösségi oldalára feltöltött videójában mondta, hozzátéve: ősszel vidéken már a járvány előtti forgalom is visszaépült.

Az év egészét nézve közel tízmillió vendég csaknem 29 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, ami húsz, illetve huszonöt százalékos növekedés 2020-hoz képest.

Elmondta, kihívásokkal teli év volt a 2021-es, az év felében szinte zárva volt az ország,

éppen ezért hatalmas teljesítmény, hogy minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus.

Közölte azt is, hogy folytatják a turizmus újbóli húzóágazattá tételét az idén, és a tavalyi eredményes évet követően kiemelt figyelmet kap a hivatásturizmus, a vendéglátás, a vallásturizmus és az egészségturizmus fejlesztése.

Ismertette: a szálláshelyek bevétele tavaly 22,5 százalékos emelkedéssel meghaladta a 360 milliárd forintot, a vendéglátásból származó bevételek pedig harminchat százalékkal nőttek, több, mint 970 milliárd forintra, SZÉP-kártyával több mint ötvenöt százalékkal költöttek többet tavaly, mint az azt megelőző évben.

Kitért arra, hogy a tavalyi a tervezés éve is volt, újragondolták a stratégiát, a turizmus törvény módosításával pedig több fontos változás lépett életbe. Elindult a szálláshelyek egységes osztályba sorolása, amely átlátható és fogyasztóbarát kínálatot teremt a piacon. Megkezdődött a vendéglátóhelyek és a turisztikai attrakciók csatlakozása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (Ntak), így 2021 júliustól Magyarország legátfogóbb, valós idejű, big data állománya segíti az adatvezérelt döntéseket.

Elmondta, hogy 2022-ben a fürdők korszerűsítését a tervek szerint jelentős pályázati forrás segíti majd. Az ágazatirányításban új, térségeken alapuló modell épül fel, és kiemelten kezelik a munkaerő minőségének javítását, az oktatást, és a karrierút-formálást. Tovább dolgoznak a tervek megvalósításán annak érdekében, hogy a turizmus újra a magyar gazdaság húzóágazata legyen – mondta Könnyid László.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay)

nyár | legjobb | minden idők | turizmus | rekord

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom