Mintha a víz lenne a második emelete ennek a lebegő betonvillának

Egy építészpáros tervezte saját használatra, és ugyanannyira brutalista, amennyire kecsesen szép.

María Belén García Bottazzini és Ekaterina Künzel tervezte közösen Belén és családja számára ezt az argentin villát, alig háromnegyed órányira Buenos Airestől. A kétszázharminchat négyzetméteres, kétemeletes betonházhoz egy stílusos medence is tartozik, amelyben egyes szögekből olyan tűpontos a tükröződés, mintha még egy emelete lenne a háznak.

Azért, hogy a rezidencia megfeleljen a helyi építészeti követelményeknek, valamint ne legyen túl robusztus és nehéz, az építészek óriási üvegfalakkal, kecses oszlopokkal és szabadon hagyott, kültérre nyíló részekkel levegősítették nagyon ügyesen az otthont.

Az udvaron álló, gyönyörű zsakarandafákat szépségük mellett kifejezetten azért ültették az udvarra, hogy nyáron, mikor virágzik, illatos árnyékot adjon a tulajoknak, valamint védje a házat az erős napsugaraktól. A földszinten található egy amerikaikonyhás étkező és egy stílusos kandallóval kiegészített nappali, valamint üvegajtók az udvarra, a kertre és a medencére. Az első emeleten három hálószoba és két fürdőszoba várja a lakókat, a szülői hálóhoz pedig egy tágas privát verandát is építettek.

Érdekes, ahogy a hideg és meleg hangulatok váltakoznak a házban; ügyes és dinamikus munka, valamint újabb példa a beton millióféle kreatív felhasználására.

Ez is érdekelhet:

Öt dolog, amire most mindennél jobban oda kell figyelned lakásbérlésnél 

Mert különben könnyen ráfázhatsz ebben a kritikus időszakban. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, amivel kikerülheted a csapdákat és hosszú távra megtalálhatod az álomlakásod.

(Fotók: Daniela Mac Adden)

fák | rezidencia | brutalista | dél-amerika | medence

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom