Fantázia és félelem inspirálta misztikus sziget – Íme Mont-Saint-Michel

Párizstól mintegy három és fél órányi autóútra találkozik az ég, a szárazföld, a tenger, a természet és az ember. A hely dagály idején nem más, mint egy La Manche árapálysíkságából szigetté kiemelkedő, megközelíthetetlenné váló szikla. Ez a Mont-Saint-Michel apátság, Franciaország felejthetetlen látnivalója.

Maga a kúp alakú sziget egy hetvennyolc méter magas gránit sziklatömb a Couesnon folyó torkolatában.

Hosszú évekkel ezelőtt csupán apály idején lehetett megközelíteni, nem csoda, hogy az elszigeteltség, a csend és a nyugalom odavonzotta a szerzeteseket, akik fel is húztak rajta egy kis kápolnát.

A legenda szerint 708-at írtunk, amikor Avranches püspökének megjelent Szent Mihály arkangyal, és azzal a lendülettel megparancsolta neki, hogy építsen egy kolostort a sziklára. Megtette, és plusz szolgáltatásként a kolostor legmagasabb tornyára Mihály arkangyal szobrát állíttatta.

Egy esztendővel később szentelték fel az első templomot, és miután igazi zarándokhellyé vált, 966-ban felépítettek egy bencés apátságot. A 19. század végén épült meg egy ezernyolcszáz méter hosszú gát, mely összekötötte a szigetet a szárazfölddel. 2006-ban jelentette be a francia kormány, hogy idővel visszaállítja a nevezetesség tengeri jellegét.

Közel tíz évig tartó munkálatok után a közelmúltban átalakították a sziget környezetét, a szikláktól távolabb került autósforgalom miatt egy ideje könnyebben közelíthetik meg a látogatók, akik a felhúzott hídnak köszönhetően úgy érezhetik, mintha vízen járnának.

Napjainkban a helyreállításoknak hála Mont-Saint-Michel apátsági temploma vallási szertartások színhelye, a középkori vallási építészet egyik legszebb ékessége, nyugati részéről pedig döbbenetes kilátást kínál az öbölre.

Két szerzetesrend felel a napi imádságokért az apátság területén (ahol teljes nyugalomban élnek), de az élet nem csak a vallás mentén zajlik: a szikla alján klasszikus zenei koncertek, múzeumok, idegenvezetések, szállodák, éttermek, butikok kínálnak szórakozási és pénzköltési lehetőséget.

Akadnak lakóházak is, bár a negyvenhárom állandó lakos (a fele szerzetes) bizonyára a pokolba kívánja a turistaszezon csúcsát, amikor akár kilencezer látogató tapossa egymást.

Évente három és fél millióan érkeznek az 1979 óta az UNESCO Világörökségéhez tartozó szigetre, aminek egyik oka az, hogy létezik egy Párizst és Mont-Saint-Michelt összekötő zarándokút is.

(Fotók: Unsplash, Getty Images)

kolostor | kápolna | sziget | Mont-Saint-Michel | dagály

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom