Egy kicsit megint megkönnyeztük a Müpa karácsonyi kisfilmjét

Minden évben nagy várakozás előzi meg a Müpa ünnepi rövidfilmjét. Nincs ez másként a ebben az esztendőben sem, és látva az idei, ismét meghatóra sikerült rövidfilmet, úgy tűnik, megérte várni rá.

A Müpa két évvel ezelőtt indított – immáron hagyományosnak mondható – kezdeményezése azért született meg, hogy az intézmény így mondjon köszönetet a nézőinek az egész éves figyelemért és szeretetért.

Ebben az évben a Müpa közönsége, illetve közössége került a középpontba, ami azt jelenti, hogy a nézők is kiemelt szerepet kaptak az alkotásban.

Az intézmény hűségprogramjának tagjai ugyanis fontos szerepet töltöttek be a forgatáson: közülük több százan a színészekkel, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeivel és a Müpa munkatársaival együtt készítették el az Ajándékot.

Csak egyetérteni tudunk Káel Csabával, a Müpa vezérigazgatójával, aki szerint a szeretteinkkel együtt töltött időnél nincs szebb ajándék, nincs nagyobb érték.

Az idei kisfilm ezt hivatott megjeleníteni, és egyben köszönetet nyilvánít a Müpa fantasztikus közösségének, melynek a nézők, a művészek és a munkatársak egyaránt részei.

Az Ajándék című alkotás egyik főszerepében egy igazi világsztárt láthatunk; Várdai István csellóművész testhezálló feladatot kapott, hiszen egy zenészt kellett megformálnia, aki a történet szerint nem is sejti, hogy gyakorlásával milyen nagy örömet szerez mindennap a szomszéd lakásban élő néninek. A szomszéd nénit megformáló színésznő pedig nem más, mint a Jászai Mari-díjas Nagy Mari. Feltűnik még egy kislány is, őt pedig a kilencéves Kádár Emma játssza, akinek ez az első filmszerepe.

Az együtt megélt pillanatok felbecsülhetetlen értékére rámutató, megindító kisfilmet a Balázs Béla-díjas Bergendy Péter rendezte.

 

karácsonyi | müpa | kisfilm | 2021

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom