Virágszőnyeg helyett valami mást kapnak ezen a nyáron a brüsszeliek

A koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítására hozott rendkívüli intézkedések miatt idén hang- és fényjáték helyettesíti a hagyományos virágszőnyeget Brüsszel főterén, a Grand Place-on.

A hagyományosan ezernyolcszáz négyzetméteres, mintegy hetvenöt méter hosszú és huszonnégy méter széles, idén reflektorok fényével megelevenedő virágszőnyeg először szombaton este tízkor lesz látható. A fényjátékot neves nemzetközi, valamint belga együttesek és zenekarok felvételei kísérik. A zenés fényjátékot augusztus 31-ig, szerdától vasárnapig, este tíz és éjjel fél egy között, rendszeres időközönként vetítik. A műsort a nagyobb közösségi internetes portálokon élőben közvetítik.

A hagyományos virágösszeállítás a gótikus alapstílusú, gazdag díszítésű városháza emeleti erkélyéről élvezhető leginkább, a rendkívüli intézkedések miatt azonban oda idén nem lehet felmenni.

A világ egyik legszebb terének tartott, középkori céhszékházak sorával szegélyezett Grand Place kockaköveire először 1971-ben terítettek virágszőnyeget, és 1986 óta minden második évben megrendezik a látványosságot. A virágszőnyeg elkészítésére hagyományosan begóniát használnak, ez a belga virágkertészet egyik fő büszkesége.

Ez is érdekelhet:

Brüsszelben kénytelenek voltak szigorítani a maszkviselési szabályokon

Kivételt a fizikai munkát végzők, a szabad térben sportolók kapnak.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

hangjáték | Grand Place | virágszőnyeg | koronavírus | főtér

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom