Az éberek ötszáz forintért utazhatnak.
A China Southern Airlines hivatalosan elismerte, hogy rendszerhiba miatt bukkantak fel döbbenetesen olcsó repjegyek november 9-én este. A kínai fővárostól, Pekingtől közel három órányira fekvő délnyugati Csengtuba szóló jegyek hirtelen akciós áron jelentek meg a mobilalkalmazásban és néhány foglalási platformon, és körülbelül két órán keresztül voltak elérhetők.
A légitársaság nem vonja vissza a tíz jüanért (nagyjából ötszáz forintért) eladott jegyeket, vagyis aki lecsapott rá, megtarthatja.
A Reuters jelentése szerint többen helyi idő szerint este 8 óra körül kezdték megosztani az alacsony viteldíjakról készült képernyőfotókat. A képeken tíz, húsz vagy harminc jüanos (ötszáz, ezer és ezerötszáz forintos) árak szerepeltek, holott a megszokott minimális ár ezeken a járatokon négy-ötszáz jüan (18 ezer és 25 ezer forint) körül van.
"Minden olyan repülőjegy, amit a rendszerhiba alatt fizettek ki és állítottak ki, érvényes lesz, és az utasok rendesen felhasználhatják azokat" – közölte a China Southern Airlines.
Az incidens Kína legforgalmasabb online vásárlási időszakában történt, amely minden év novemberében jön el. A szinglik napja néven ismert akció november 11-én éri el csúcspontját. A Reuters jelentése szerint a tavaly ebben az időszakban eladott áruk összértéke mintegy 1,15 billió jüan (129 milliárd font) volt.
Eközben Brüsszel vizsgálatot indított a repülőjegyek miatt, Európa-szerte ugyanis hatalmas áremelkedések voltak. Úgy tudni, akadt olyan légitársaság, amelyik akár harminc százalékkal is többért értékesítette idén nyáron a jegyeit, ami óriási nyereséghez vezetett.
(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)
rendszerhiba | légitársaság | repjegy | kína | akció | repülés
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!