Pazar zöldtérkép készül Budapestről

A kortárs dizájnba öltöztetett ingyenes Green Guide Budapest alapítóival beszélgettünk formabontó projektjükről.

Ezek szerint nem lesz többé kihívás a plasztikmentes július? De. Viszont nem kell többé órákig kutatni egy jó bisztró után, ahol nem csak rántott sajtot ehetsz sült krumplival vegaként, vagy hogy hová vigyük az üres üvegeket egy jól sikerült házibuli másnapján, és nem kell az Insta-fotókat sem lapozgatni napokig, ha elmennél valami nyugis helyre, de már unod a Margitszigetet. Zöld guide kezdőknek és haladóknak, illusztrált térképpel és leírásokkal.

"Egyikünk sem hardcore térítő, de szerintünk környezettudatosan élni nemcsak egy feladat vagy kihívás, hanem öröm is."

A városban szigetekként létező ökohelyszíneket összegyűjtő ingyenes kreatív térképekkel lepi meg egy háromfős, projekt alapú társulás Budapestet. Nosek Mimma az arculattervező és illusztrátor, Konkoly Niki a kommunikációs feladatokat látja el, Erdész Dávid a projekt koordinátora. Cél: minél több embernek elérhetővé tenni a térkép információs bázisát olyan formába töltve, amit legszívesebben a falra kereteztetnénk.

"Ez egy szubjektív, de széles merítésű válogatás, mi ezeket a helyeket szeretjük." Nosek Mimma

A térképen parkok, botanikus kertek, zöldövezetek, piacok, bioboltok, ökotudatos ajándékboltok és concept store-ok, csomagolásmentes boltok és a hulladékmentes életmódot segítő eszközöket áruló helyek, vegán vagy vegánbarát kínálattal rendelkező étkezdék és kávézók, ahol fenntartható megoldásokat alkalmaznak (pl. lebomló vagy komposztálható csomagolás, helyi termelőktől való beszerzés, biciklis szállítás), család-, kutya- és biciklibarát helyek, a környezettudatos életmódot népszerűsítő közösségi terek és rendezvények, szelektív gyűjtőpontok és teherbicikli-kölcsönző pontok is lesznek.

"Egyre több ember nyitott a zöld gondolkodásra, de saját tapasztalatból tudjuk, hogy sok időbe telik magunktól felfedezni a helyeket, és az új szokásokat kialakítani. Bízunk benne, hogy ez a guide meg fogja könnyíteni ezt az egészet." Konkoly Niki

Green Guide-sztori és a hogyan tovább

A nyár egyik legforróbb napján találkoztunk Dávidékkal a szinte izzó belvárosi épületek sűrűjében megbúvó Közben stúdióban. Igazi oázis a Ráday utca egyik zugában, nincs klímaberendezés, mégis jó itt lenni. Utcafrontos lofthangulat, tágas, világos, ez a bázis. Igazi kortárs műhely, mégsem itt kezdődött minden, mivel a stúdió csak pár hónapja létezik.

A guide ötlete két éve merült fel először. Mindhárman sokat utaznak, külföldön láttak hasonló zöld ajánlót, ami nagy segítség egy turistának. Eleinte RisoPlant terméknek tervezték a térképet, de aztán átformálták ezt egy sokkal tágabb projekt első állomására. Folyamatosan szinten kell tartani releváns tartalommal, nagyobb példányszámot szeretnének nyomtatni és terjeszteni több ponton, szükség lesz egy applikációra, köré építenének többféle offline tevékenységet, sétákat, workshopokat, egyéb közösségi programokat, és terjeszkednének Budapesten túlra is.

Már kialakult a guide tartalmi része és a grafikai koncepció, csak a megvalósítás van hátra. A tervek szerint július végére teherbringával kiszállítják az ötezer darab kiadványt. A riso nyomtatással készült, A3-as méretű anyag egyik oldalán a térkép, másik oldalán a jelölt helyszínek leírásai szerepelnek. A hajtogatott formátumú guide-hoz angol és magyar nyelvű verzióban lehet majd hozzájutni a térképen lévő helyszíneken, belvárosi infópontokon és a Közben stúdióban is.

"A riso nyomtató alapszíneit használjuk, a kéket és a zöldet, de a festék áttetszősége miatt, ha a két szín egymásra kerül, új árnyalatok születnek. Varázslatos Budapest lesz." Nosek Mimma

Nem szokványos, de annál logikusabb anyagi forráslehetőséget választottak a projekt kezdeti finanszírozásához. Egy közösségi online támogatások céljára létrehozott felületre regisztráltak, itt lehet hozzájárulni a kiadásokhoz. "A felületen a támogatási lehetőség július 12-ig tart, a rendszer maximum 60 nap elérhetőséget biztosít, de csak mostanában lendült be az érdeklődés a térképpel kapcsolatban" – teszi hozzá Dávid. Azt látták, hogy minél több emberhez jut el, amit csinálnak, annál több támogatás érkezik.

"Ez tűnt a legfüggetlenebb és a legnemzetközibb útnak." Nosek Mimma

Tevékenység és aktivizmus

A három stábtag egyéni projektjei szintén ökobarát tevékenységek, Mimma tervezőgrafikusként a riso nyomtatási technológiával dolgozik, Dávid környezetmérnökként a Deliver-ed teherbringás fuvarozója. Mimma és Dávid közös grafikai és növénydekorációs vállalkozása a RisoPlant, ahol a hangsúlyt a növények és városlakók urbánus szimbiózisára helyezik. A látványtervező, rendezvénydekoratőr Niki kerüli az egyszerhasználatos elemeket, helyette kölcsönöz, készíttet, kreatív megoldásokkal kerüli a hulladékhalmozást. Niki egyébként a csapatban az egyetlen vegetáriánus, sőt, teljesen vegán, a témával kapcsolatos blogot is vezet, ami a vegán hedonizmusról és a zero waste pozitív életérzéséről szól.

"Gyerekkorom óta nem eszem húst, pár éve teljesen vegán vagyok, és sokáig úgy tűnt, mintha ezt az életmódot csak lemondások árán tudnám csinálni, pedig nem így van. Szeretnénk megmutatni, hogy így is el tudunk menni közösen enni, kirándulni, piacra, nem kell lemondani ezekről a tevékenységekről, a finom ételekről és a közös élményekről akkor sem, ha igyekszünk tudatosan élni." Konkoly Niki

A zöld aktivizmusról általában a magukat fához láncoló emberek, a divatbemutatókon festékkel leöntött szőrmebundák vagy a csontsovány jegesmedvék fotói ugranak be, pedig nem csak a radikális fellépés viheti át az üzenetet – ebben hisznek Nikiék.

Az aktivizmus nem feltétlen erőszakos, empátiával sok eredményt lehet elérni, mert a dolgok nem feketék és fehérek. Mindenki a saját magához illő tevékenységgel próbáljon tenni, és akkor lesz hiteles.

(Fotó: Debreczeni Ágota)

konkoly niki | öko | greenguidebp | nagy sztori | kalauz

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom