Ha van város, ahová az életben el kell jutni, az Porto. Elmondjuk, miért!

Titokzatosabb Lisszabonnál, olcsóbb Budapestnél, és édesebb, emberközelibb a legtöbb nyugat-európai városnál. Portóban jártunk, és elmeséljük, miért menj el te is.

Érdekes tapasztalás az, amikor az ember először jut el egy országba, és nem a nagyon híres fővárost látja elsőként, hanem egy kisebb várost vagy települést, netalántán épp egy falut. Bennem legalábbis világéletemben egész más kép alakult ki egy nemzetről, amikor nem a fővárosba mentem el először: valahogy attól, hogy összességében jóval kevesebb látványosságot és híres nevezetességet kínál egy város, az apróságok, a finom részletek felértékelődnek, az egész élmény sokkal igazibbá, közvetlenebbé válik. Mintha nem egy szállodába mennél először egy idegen országban, hanem egy közeli ismerősnél laknál a vendégszobában. Ilyen volt számomra életem első portugál útja idén ősszel, mely során Portót láttam meg először, és nem Lisszabont. És de jó, hogy így történt!

Modtissimo: a portugál divatipar legnagyobb eseménye

Az viszont, hogy így történt, nem az én tudatos tervezésem eredménye, hanem egy elképesztően izgalmas esemény érdeme, ez pedig a Modtissimo Divatnapok Portóban, amit – normális, járványmentes esetben – évente kétszer rendeznek meg a városban. Szerencsére az idei, őszi Modtissimo nem maradt el, ezért a Portugáliában még napsütéses, gyönyörű októberben volt szerencsém megnézni az ország legnagyobb divateseményét személyesen.

A Modtissimóban már maga az épület is csodás: a divatnapoknak helyet adó Alfândega do Porto egy 1822-ben épült, ikonikus épület, mely eredetileg vámszedőhelyként funckionált, majd a Pritzker-díjas építész, Eduardo Souto de Muoro kezei alatt újult meg hihetetlenül szép rendezvényközponttá. A Duoro folyó partján fekvő, indusztriális hangulatú, neoklasszicista stílusú épületben hatalmas terek és a lábunk alatt futó vonatsínek várnak – ennél ideálisabb és vagányabb helyre nem is lehetne szerintünk divatnapokat tervezni.

A hihetetlenül sok, több mint kétszáznyolcvan kiállítót üdvözlő Modtissimóban idén a legfőbb téma az innováció, a digitalizáció és a fenntarthatóság volt, melyeket a trendek, a textil- és anyaggyártás, valamint a tudatosság kontextusában vizsgáltak a divatvilág túlnyomórészt portugál képviselői. A fő hívószavakon túl pedig a divatnapok legnagyobb célja az, hogy megismertesse a portugál divatipart a világgal, ami amúgy egészen döbbenetes méretű:

nem is gondolnánk, hogy itt van Európa egyik legnagyobb textilklasztere, és azt sem, milyen félelmetesen nagy gyártótechnológiával rendelkezik a divatban Portugália.

Divat vidáman, kíváncsian, félelem nélkül

Éppen ezért a Modtissimo sok aspektusában közvetlenül a nemzetközi divatszakmát szólítja meg: egyfajta bemutatóként szolgál, ami azt mondja: Sziasztok, párizsiak, milánóiak, londoniak! Nem hallottatok még a portugál divatiparról, mert el vagytok foglalva a sajátotokkal? Akkor ide nézzetek! Mindezt pedig egyáltalán nem kihívóan vagy gőgösen teszi, hanem nagyon kedvesen és aranyosan – amilyenek a portugálok tapasztalataim szerint általában –, és úgy, hogy a nem divatvilágban dolgozó látogatóknak is csodálatos élményt nyújtson.

A kiállítók megszámlálhatatlan sorában megismerhetjük a portugál ruhagyártás jelenét és nagyon izgalmas jövőjét: a fonalgyárosoktól kezdve a textiliparosokig mindenki megmutatja, mit tud és mi lesz a jövő divattéren. Az anyagoktól elrugaszkodva pedig a legkisebbtől a legnagyobb portugál tervezőkig járhatjuk be, milyen trendeket diktál most Portugália, merre mennek az ország divattervezői.

A legizgalmasabb ebben a sokszínűség: nincs egy mindent uraló trend, ami az összes tervező munkájában visszaköszönne, mintha az összes tervező a saját ízlése és inspirációja után menne, megfelelési kényszer nélkül, fittyet hányva arra, mit mond az európai divatvilág.

Ez a bátorság nagyon egyedivé teszi a brandeket, a kollekciókat és a termékeket egyaránt, elsőre viszont nagyon intenzív is az élmény: sokkal színesebb, virágmintásabb és exhibicionistább összességében a Modtissimo kínálata, mint amit a kifinomult monokróm- és pasztelkollekciókhoz szokott szemünk várna. Szóval vidámság, elképesztő szaktudás, életszeretet, kíváncsiság és innováció jellemzi leginkább a Modtissimót, amit, ha február környékén vagy szeptember-október magasságában jársz Portóban, még akkor se hagyj ki, ha azt hiszed, nem érdekel a divat!

Lassan siess!

A divatnapok sűrű kavalkádja után pedig következett maga a város. Engem gyakran ért már olyan csalódás városokban, amelyekben csak napokat töltöttem el, hogy azt éreztem, az igazi és őszinte dolgok mindig valahogy két utcával lejjebb vannak, mint én; hogy az izgalmas helyek, a vagány események, az autentikus élmény egy picivel mindig elkerül. Portóban egy pillanatig sem éreztem ezt: ez a cikcakkos, régi-új város valahogy azonnal kitárta és megmutatta legőszintébb arcát, amit lehetetlen nem szeretni.

Az Azulejos-csempével burkolt házak közt sétálni olyan, mintha az ember a saját regényében lenne főhős: Porto régi történeteket mesélő, kopott falai és zegzugos sikátorai között valahogy sosem érzed magad egyedül, annyira folyamatos és izgalmas az épületekből áradó szólítás. A legeslegjobb ebben a városban csak úgy, céltalanul barangolni: felkapaszkodni egy emelkedőn, hogy aztán újra leereszkedj – és aztán újra felkapaszkodj –, miközben átadod magad a város édes, egyszerűen szerethető, a sok elhagyatott épülettel pedig mégis titokzatos hangulatának.

Portóban nem látni siető embereket, mintha a portóiak a tempójukkal azt mondanák:

Igen, most tudnék gyorsan menni. De minek? Mindjárt úgyis jön egy domboldal, ahol nem tudok majd így sietni. Elfáradnék, és lassabb lennék, ha végig sietnék. Akkor miért ne mennék csak egyszerűen, a saját tempómban?

Ez a mentalitás a várost is jellemzi: ez a lassú, megnyugtató energia, amiben az ember sokkal inkább veszi észre az apró kedvességeket, csodaszép részleteket, a hely finom báját. Én is hagytam, hogy a város adja meg a lépéseimnek a saját tempóját, és milyen jól tettem, ugyanis emiatt ismerkedtem meg három elképesztően kedves helyivel, akikkel egy nagyon spontán vacsorázásban csúcsosodó estén sok mindent megtudtam a portugálokról, Porto és Lisszabon kapcsolatáról, a városukról, az ételeikről és a nyelvükről.

Utóbbiban, ebben a nagyon zsés portugálban például külön szavak vannak a kis pohárra (két deci – fino/imperial a neve, attól függően, Portugáliában hol vagy), a nagyobb pohárra (három deci – principe) és a korsóra (öt deci – caneca), valamint választ kaptam a nagy kérdésemre is: a portóiak isznak portóit. Nos igen, isznak, de többnyire long drinkként: portotonicnak hívják az italt, ami lényegében olyan, mint nálunk a fröccs, csak víz helyett tonikkal spriccelik fel a bort. Az aranyos információkon túl pedig valami sokkal fontosabbat is megtudtam a portóiakról, mégpedig azt, hogy nagyon kedves és közvetlen emberek, akik őszintén érdeklődőek, és nagyon lelkesen mesélnek az országukról.

Tudom, három emberből nem szabad általánosítani, de nem csak rajtuk éreztem ezt a mentalitást. Bárhol jártam a városban, mindig kedves és kíváncsi helyiekkel hozott össze a sors. És ez több mint mázli.

Már ez is bőven elég lenne ahhoz, hogy az ember reménytelenül beleszeressen Portóba – csodálatos építészet, események, hangulat, gasztronómia és emberek –, de még képes önmagára is rálicitálni a város azzal, hogy nagyon élhető.

Az árak sok esetben konkrétan felezik Budapestet; szerintem soha életemben nem ittam nyugat-európai városban hatvan centért kávét, vettem egy euróért süteményt, másfél euróért pohár jó bort, és hét-nyolc euróért csodás vacsorát.

Ettől pedig az egész város sokkal hozzáférhetőbbé válik: az ember nem fogja vissza magát akkor a helyekre beülésben, ha igazából egy szupermarketben ugyanannyiért vásárolna ebédet magának, mint egy aranyos helyi étteremben vagy ínycsiklandó kifőzdében.

Kíváncsiságból megnéztem, mennyibe kerülnek az albérletárak Portóban, és teljesen budapesti árban vannak a városban vagány lakások – a mai napig fontolgatom, hogy ezt a mélyen szerethető és szimpatikus várost pár hónapra birtokba vegyem, mert egyáltalán nem lehetetlen. Cserébe viszont olyan élménynek hangzik, amit vétek lenne kihagyni.

Mindenesetre, ha nem is feltétlenül odaköltözni, de Portót mindenképpen látnod kell. Csupán három óra vonattal Lisszabontól, nagyon megéri az út: egy őszinte, édes, élhető és nyitott város, ami felejthetetlen élményt kínál mindenkinek, akit a megszokott turistacsapáson kívül egy város lelke érdekel. Mert Portónak lelke van, méghozzá nagyon kedves lelke, amitől mindig visszavágyik oda az, aki egyszer már járt ott.

(Fotók: Modtissimo, Unsplash)

textil | portugál | azulejos | árak | csempe