Egyedülálló kiállításon mutatják be hazánk legnagyobb stadionjának történetét

A Budapesthez hasonlóan a labdarúgó Európa-bajnokság társházigazdájának számító Bukarestben kiállítás keretében mutatják be a Puskás Arénát – közölte a tárlatot szervező bukaresti Magyar Kulturális Intézet.

A Hajrá, magyarok! - A Népstadiontól a Puskás Arénáig című tárlatot kedden, a magyar válogatott első csoportmérkőzése előtti percekben nyitják meg az intézet székhelyén, a román fővárosban.

A kiállítás Magyarország legnagyobb stadionjának történetét és egyedülálló építészetét mutatja be látványos fotókkal és tervrajzokkal, illetve a hozzájuk kapcsolódó történetekkel a Népstadion építésének 1948-as kezdetétől egészen a 2019-ben megnyílt Puskás Arénáig.

A tárlat felidézi, hogy a nemzet stadionjának gondolata már a 20. század elején megszületett, végül 1953-ban avatták fel a Népstadiont, amely sok emlékezetes meccsnek és koncertnek adott otthont. 2002-ben a Népstadiont Puskás Ferencről nevezték el, majd egyértelművé vált, hogy a Puskás Ferenc Stadion már nem alkalmas nagy sport és kulturális rendezvények lebonyolítására. Ezt követően épült meg a Puskás Aréna, amelyben négy mérkőzést játszanak az Európa-bajnokságon.

Kósa András László, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, hogy az Eb ideje alatt a magyar válogatott mérkőzéseit figyelemmel lehet követni az intézet udvarán.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

program | bukarest | ajánló | kiállítás | nagyszabású

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom