Hamarosan jótékony célú futóversenyen állhatsz rajthoz egy igen különleges helyszínen

A társadalmi felelősségvállalás mellett elkötelezett vállalatként a Budapest Airport idén kilencedik alkalommal rendezi meg jótékonysági futóversenyét, a Runway Run-t, amellyel a SUHANJ! Alapítványt és az Anthony Nolan Alapítványt támogatja. 

A szeptember 18-ra tervezett versenyen befolyt összegből a repülőtér üzemeltetője a sérült és fogyatékkal élő emberek sportolását támogatja a magyar SUHANJ! Alapítványon keresztül, valamint a leukémiás betegek gyógyulását segíti az Anthony Nolan Alapítványon keresztül – írja a reptér honlapja.

A korábbi évekhez hasonlóan ismét különleges helyszínen élhetik át együtt a sportolás örömét a résztvevők: a versenynek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér erre az alkalomra lezárt, 1-es futópályája ad otthont, ahol fél napig a felszálló és érkező gépek helyett az emberi erőé és kitartásé lesz a főszerep.

A futóversenyre ezúttal is a légi közlekedés világából érkező futók, különféle vállalatok csapatai és a SUHANJ! Alapítvány sportolói kapnak meghívást. Emellett a Budapest Airport ötven páros belépőt sorsol majd ki, így további száz embernek nyújt nevezési lehetőséget.

A Budapest Airport számára kiemelten fontos a társadalmi ügyek támogatása, ezért a koronavírus-járvány iparágra gyakorolt hatása ellenére tavaly is és idén újra úgy döntött, hogy megtartja a rendezvényt. A verseny feltételeit a hatályos egészségügyi intézkedéseknek és jogszabályoknak megfelelően alakítja ki a szervező, többek között a távolságtartás érdekében több regisztrációs asztalt állít fel, kézfertőtlenítőt biztosít a helyszín több pontján, és fokozza a takarítás gyakoriságát a rendezvény előtt és közben is.

(Forrás: bud.hu, fotók: Getty Images)

futóverseny | jótékonyság | Runway Run | budapest airport | reptér

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom