Nagyon boldogok a horvátok, hogy milyen elképesztően sok magyar nyaralt idén náluk

Nem kicsi múlta felül a várakozásokat.

Csaknem megduplázódott a magyar turisták száma 2021-ben Horvátországban a tavalyi visszaesés után, a 2019-es rekordévet azonban nem érte el, közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója szerdán Budapesten egy sajtótájékoztatón.

Ivana Herceg arról számolt be, hogy szeptember végéig a vártnál is több, összesen 442 ezer magyar vendég 2,464 millió vendégéjszakát töltött Horvátországban, ami a turisták számában 98, az ott töltött időt illetően 89 százalékos bővülés 2020-hoz képest. A küldő országok között Magyarország vendégszámban és vendégéjszakában egyaránt a hetedik legjelentősebb a horvát piacon.

A magyar turisták száma a kiemelkedő 2019. évinél 29 százalékkal volt eddig kevesebb, a vendégéjszakákban pedig 23 százalékos a csökkenés – tette hozzá a horvát turisztikai vezető. Kitért arra is, hogy

a magyarok körében a Kvarner-öböl térsége a legnépszerűbb, majd az Isztria, Split-Dalmát megye, Zadar és Sibenik térsége következik. A települések között Crikvenicát látogatta meg a legtöbb magyar, de körükben Vir szigetén regisztrálták a legtöbb vendégéjszakát.

Ivana Herceg jelezte: a magyarok negyede utazási irodával, a háromnegyede pedig egyéni szervezésben utazott az idén, és átlagosan öt-hat éjszakát töltött az adriai államban. Minden második magyar privátszállást választott, minden ötödik szállodát, minden tizedik pedig kempinget.

(Forrás: MTI, fotó: Unsplash)

Horvátország | Zadar | sziget | split | adria

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom