Szabálytalan könyvespolcokat még nem szerettünk ennyire

Kétezer-ötszáz könyvet kellett elhelyeznie egy brooklyni belsőépítész irodának egy helyi lakásban. Megoldották, méghozzá nagyon ügyesen.

A Buro Koray Duman iroda egy williamsburgi lakás felújítására kapott megbízást. Willamsburg Brooklyn egyik leghipebb kerülete, amit a világ hipszterfővárosaként is emlegetnek, Kicsit általánosító megfogalmazás, de a lényeg, hogy egy olyan hely, ahol a szokatlan megoldásokat nemcsak elnézik, hanem kifejezetten kívánatosak is.

A Publisher’s Loft nevű lakás tulajdonosa egy kiadó és egy bútorkereskedő.

A kilenseink egy elég méretes, kétezer-ötszáz darabos könyvgyűjteménnyel rendelkeznek, amit szerettek volna a közelükben tudni, de ez akkora mennyiség, ami egyszerűen túl sok – mondta Koray Duman.

Úgy döntöttek, egy olyan polcrendszert építenek, ami az egész, száztíz négyzetméteres lakáson végigfut, és negyvenöt fokban el van fordítva. Így egy bizonyos szögből jól láthatók a könyvek, de másik szögből nézve elrejtik az ott lakók elől.

A negyvenöt fokban elfordított polcrendszerre jól rímelnek a padló csempéivel. A Publisher’s Loft tele van színes bútorokkal, van egy halványkék kanapé, narancssárga szőnyeg, zöld ebédlőszékek és egy sárga kárpitozott szék.

Nekünk nagyon tetszik, ha kell egy új könyvespolc, elgondolkozunk a megoldáson.

korey duman | williamsburg | brooklyn | könyv | polc

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom