Köztéri szobrai a mai kor totemei – Szőke Gábor Miklós-portré

Készített szobrot a Ferencvárosnak, a hiphopsztár Wiz Khalifának, de láthattuk műveit a budapesti vizes vébén, a Sziget Fesztiválon és olykor a főváros közterületein, hétfőn hajnalban pedig több száz millióan fogják látni a Super Bowlon az NFL-es Atlanta Falconsnak készített fémsólymát. Portré a Fradi-sas megálmodójáról, hazánk egyik legismertebb, külföldön is felkapott művészéről, a legtöbbször állatokat megörökítő óriásszobrairól elhíresült Szőke Gábor Miklósról.

Ahogy legtöbbünknek felsejlik egy meghatározó gyerekkori emlék "az elsőről", legyen az csók, focimeccs vagy külföldi nyaralás, úgy a harminchárom éves Szőke Gábor Miklósnak élete első műalkotásáról ugranak be képek. Nagyjából négyéves korában egy télapónak elképzelt valamit firkált a papírra, aztán szintet lépve II. Rákóczi Ferenc lovas szobrát örökítette meg akkora sikerrel, hogy a remekmű az óvodai kiállítás egyik ékességeként díszelgett. Ekkorra datálódik az állatok iránti valószínűleg örökké tartó szerelme, amit később csak megfejelt egy gyermekként hatalmasnak tűnő lovakkal teli istállóban tett látogatása – ez az élmény egészen felnőttkoráig elkísérte.

Elsősorban kolosszális köztéri szobrai miatt terjedt a híre, főként a vad, belső erő fűtötte állatok mozgatják meg, amiket dinamikus mozgásban ábrázol.

A szobrok mögé épített gigantikus épületekhez és szobrai természetéhez hatalmas léptéket rendel, imádja az indusztriális formanyelvet és a szobrok megalkotásával járó új kihívásokat. Állatait emberfeletti erővel ruházza fel, köztéri szobrait a mai kor totemeiként definiálják.

A mindennapokból érkező inspirációért nem megy át a szomszédba, Magyarországon mindent megtalál. Pontosabban akkor igen, ha valamelyik környező országot látogatja meg. Rengeteget van úton; itthon és külföldön egyaránt tengernyi inger éri, legyen szó egy másik művész kiállításáról, vagy valamelyik imádott városáról Moszkvától Atlantáig. "Utóbbi helyen fél évig éltem, de bejártam egész Georgia államot. A gigantikus vízesések és a hatalmas nemzeti parkok rettenetesen inspirálóan hatottak számomra. Mégis Budapest a kedvenc városom" – mondja Gábor.

Szereti az extrémitásokat, a legdrágább és legelérhetőbb anyagokkal dolgozik, keményfával és rozsdamentes acéllal, de nem veti meg a talált tárgyakat és bútordarabokat sem, ha szoborépítésről van szó. A szobrászat mellett belsőépítészettel foglalkozik: a GABOR M Szoke Studio a közelmúltban elnyerte az Év Design Irodája címet, illetve folyamatos művészi kísérletezésének eredményeképpen megalkotta a Dante Home bútormárkát, amelyet a saját szobrain kívül a magánmitológiáját alkotó Dante Birodalom fiktív lényei inspiráltak.

A nagy elődök közül a reformkorban élt ikonikus alakok szemlélete és a millenium nagy szobrászai határozták meg a művészetét, úgymint Zala György és Stróbl Alajos. Gábor szerint ők ketten fontos szerepet játszottak Budapest és Magyarország identitásának meghatározásában, és a mai napig motiválják abban a kérdésben, hogyan lehetne élhetőbbé, izgalmasabbá tenni a fővárost. Óriási megtiszteltetésnek tartja, hogy az ő kiállításával nyitott meg az Ybl Ház, amely korábban Várkert Kioskként, majd Várkert Kaszinóként működött. Félúton című kiállítását több mint tízezren látták.

Mindennapjait legtöbbször a bemutatóteremként is funkcionáló hatalmas csepeli műhelyében tölti. Egy hatezer négyzetméteres, százéves gyárépületben munkálkodik, amely korábban Közép-Európa egyik legnagyobb ipari központjaként működött. A Csepel Művekben található stúdióban épültek fel a legfontosabb alkotásai. A középső terem tematikus esteknek ad otthont a danteizmus jegyében, legutóbb pedig a Kelemen kabátban zenekarral és Fluor Tomival forgattak klipet. Valamennyi belsőépítészeti megoldás saját tervezésű és kivitelezésű, illetve itt készülnek a Dante Home enteriőr márka darabjai. "Elképesztő energiát ad, rögtön beleszerettem. Nem csak szobrokon dolgozom, jobban mondva dolgozunk itt a csapatommal, hanem rendezvényeket, tematikus bulikat szervezünk ide. Igazi indusztriál hangulatú épület, ahová gyakran meghívjuk a kortárs művészeket inspirálódni, eszmét cserélni, az ipari jellegű szobraim is sokszor innen nyernek ihletet."

Munkafolyamata meglehetősen sokrétű. Kizárólag abban az esetben vállal bármilyen munkát, legyen szó bútorról vagy köztéri szoborról, ha teljesen szabad kezet kap. "Első körben megnézem a majdani helyét, hogy legyen valamilyen benyomásom róla. Ha külföldre készül a szobor, előtte tanulmányozom az adott ország kultúráját és el is utazom oda, hogy minél jobban megismerjem. Minden szobromnak van története, hiszen az asztalnál ülve ritkán jön meg az ötlet. Amikor összeálltak a fejemben a gondolatok, megtervezem és lerajzolom az elképzeléseimet. Nagyobb méretű szobrok esetén néha maketteket is építek, végül kollégáim segítségével 3D-ben modellezzük. Szinte minden munkafolyamat különálló szakágnak tekinthető, éppen ezért egy igen komoly kis csapat áll mögöttem: szobrász, hegesztő, szövegíró, mérnök, 3D-modellező, sajtós, kommunikációért felelős – utóbbi egyébként párom és üzlettársam, Hauer Berta. Egy turnézó rockzenekarhoz hasonlítunk, amikor mindannyian útra kelünk.

Ha elkészült a modellezés, prezentáljuk a megrendelőnek, és szerencsés esetben indulhat a konstruálás a statikai tervekkel, a váz megalkotásával, a mérnöki munkával. Nekem mindig van egy koncepcióm a vázról, ami a szobor legfontosabb alapelemeinek egyike; ettől működik és ettől dinamikus. A mérnökök ezt a vázat viszik tovább, hogy megfeleljenek a szabványoknak, például a súlyterhelésnek és hasonlóknak. Ezt követően kezdődhet a fizikai megvalósítás. Minden a csepeli műhelyben történik, ott szoktunk természetesen építeni, én pedig igyekszem valamennyi munkafolyamatnál jelen lenni. Az egész tisztára olyan, mint egy házépítés. Annyi engedély és jóváhagyás szükséges hozzá, hogy nem is gondolná az ember. Én sem számítottam rá, hogy ilyenekkel kell foglalkoznom, de élvezem ezt a részét is."

A legtöbb szülő nem választ kedvencet a gyermekei közül, és általában egy dalszerző sem tud rábökni csak egy kiemeltre a szerzeményeit tekintve. Így van ezzel Gábor is: "Mindig az a kedvenc, amelyik éppen aktuális. Komplexitásában a legnagyobb kihívást egyértelműen a Falcons-mű jelentette. Miután szétszedtük, csak a becsomagolása másfél hónapnyi meló volt. Külön 3D-tervet készítettünk rá, hogyan kerülnek a világ túlsó felére utazó alkotóelemei a négy nagy konténerbe. Grandiózus munka lett. Két évig tartott, míg elkészült, minden pillanatára emlékszem. Összesen vagy kétszáz ember segített benne, nagyon büszke vagyok rájuk."

A tizenkét és fél méter magas, húszméteres szárnyfesztávolságú, harminchat és fél tonnás szobor ezer apró darabból áll.

Az NFL-ben szereplő Atlanta Falcons vezetői az interneten találtak rá, és keresték meg, hogy mi lenne, ha készítene egy óriási madárszobrot a csilliárdos új arénájuk elé.

Gábor szerint mindez nem történik meg, ha korábban nem őt kérik fel a Fradi-sas megalkotására. 2013-ban úgy kapta meg a feladatot, hogy előtte egyáltalán nem dolgozott rozsdamentes acéllal, és nem igazán ismerte a technológiáját sem. Sok ismeretlenes tényezőből álló, kockázatos munkának tűnt, de belevágott. Milyen jól tette: azóta az Európa legnagyobb madárábrázolásának számító szobor Budapest egyik meghatározó része, a Falcons-szobor legfontosabb referenciája lett.

Az Atlanta Falcons képviselői ugyanis személyesen tanulmányozták a sast, utána már biztosak voltak benne, hogy az ő leendő madaruk jó kezekbe került. Atlanta szívében, a CNN és a Coca-Cola központjában látható, több millió ember tekinti meg élőben és NFL-közvetítéseken keresztül.

Az általa megálmodott és életre keltett szobrokat láthattuk Budapesten a tavalyi vizes vb-n. Szép feladatot kapott a világbajnokság egy-egy sportágát képviselő hat műalkotással, ráadásul még kis túlzással haza sem jött külföldről, már kész kellett vele lennie.

Ebből is látszik, néha gyors döntéseket igénylő dinamikus munkája van. Ami egyben hobbi is.

"Nem választom külön a kettőt, mert akkor olyan lenne, mintha 0-24-ben dolgoznék. Inkább feltölt, mint fáraszt. Akadnak olyan részei, amelyek élményekkel teliek és feltöltenek: a külföldi utazásokat például a szabadidőm részének tekintem. De imádom felfedezni Csepel szigetének titkait is."

A kirándulásokon kívül a régi autók foglalják le az idejét, akad pár oldtimere, azokkal nagyon szeret bíbelődni. Hozzájuk kapcsolódik legmerészebb álma is egy majdani saját autóépítő műhelyről. Mostanság amúgy szokásához híven egyszerre több szálon futtat projekteket. A néhai dobermanja által megihletett Dante fantázianevű bútormárkájához készít új prototípust, de dolgozik két, most még titokzatos köztéri szobron, melyek Budapesten láthatóak majd a Budai Várban, illetve az Alkotás úton.

"Rengeteg izgalmas dolgot lehet a szobrokkal közvetíteni. A munkáim sokféle emberhez szólnak a műértőtől kezdve az egyszeri járókelőig. A szobraimban mindenki lát valamit, néha előfordul, hogy teljesen mást."

Ezeket kell valahogyan megfogalmaznia.

(Fotók: Szőke Timi, Viszlay Márk, Gregus Máté)

Atlanta Falcons | munkafolyamat | Dante bútor | Fradi-sas | Szőke Gábor Miklós

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom