Ez az öt város igazán megadja a módját a szilveszternek Az embert itt biztosan utoléri a bulihangulat.
Eddig teljesen ismeretlen kőpiramisra bukkant egy tiktokker Skóciában Eddig miért nem tudtunk erről?!
Nagy-Britanniában is meglépik azt, amit már a legtöbb európai nagyváros megtett Régi tervek látszanak megvalósulni.
Tavasztól újabb kilenc város érhető el Budapestről és Debrecenből a Wizz Airrel A társaság több, korábban népszerű járata is visszatér.
Egy fesztivál szervezői arra kérik a látogatókat, ha lehet, ne repülővel érkezzenek A fesztiválok számára elengedhetetlenné válik, hogy továbbfejlesszék jelenlegi működési formájukat.
Van értelme egy percre elugrani Skóciába? Nagyon is! Edinburgh utcái elven történelmet cipelnek magukon, a várost viszont megtöltik élettel a lakói. És micsoda élettel!
Mi lehet a közös Rembrandtban, a Bauhausban és a holdra szállásban? 2019-ben számos ikonikus művész halálának, illetve az emberiség történetében mérföldkőnek számító eseménynek lesz évfordulója.