Igazán példaértékű, ami ezen az erdélyi településen történt, nem is kell spórolniuk az energiával A polgármester büszkén jelentette be, hogy nem kapcsolják le a lámpákat.
Hét szépséges úti cél, ahol csodálatos őszi színekben lehet gyönyörködni Mutatjuk a legjobb helyeket ropogós leveleken sétálgatáshoz.
Az anyatermészet csodáit csakis ésszel és megfelelő felkészültséggel érdemes felfedezni „A hegyen az első számú szabály az, hogy senkit sem hagyjunk hátra.”
Az egyik legmerészebb szállodafoglalás épp a szomszédból jön Több mint tízezer eurót fizetett ki négy napra az egyik kolozsvári luxusszobáért.
Két héttel hamarabb megnyitották a világ egyik legszebb hegyvidéki útszakaszát A Transzfogarasi út megnyitásáig általában július 1-ig kell várni.
Az erdélyi hegyekben született egyedülálló fesztivál idén az Őrségbe költözik Már harmadik éve hozza össze az indie-folk hazai és nemzetközi képviselőit a természet közepén.
Lenyűgöző tájak és elfeledett mesterségek emlékeit gyűjti a magyar fotós Izlandtól Erdélyig „Ha nem hozok haza valamit, akkor nem volt kerek az az út.”
Gasztrotörténelmet írt egy Michelin-csillagos magyar étterem a parajdi sóbányában Ezen a különleges helyszínen még soha sem rendeztek hasonló színvonalú gasztronómiai rendezvényt.
Erdélyi hagyomány ihlette ezeket a varázslatos, gombába bújtatott bútorokat Kétszáz éves erdélyi hagyomány kortárs köntösben: taplóba burkolt bútorok.