Ezért veszélyes most a Balaton, figyelmeztetést adott ki a rendőrség Azt szeretnék, ha nem történne tragédia.
Veszélyhelyzet van Európa legnagyobb atomerőművében, készenléti és szükségáram-generátorokra álltak át Az ukrán állami nukleáris vállalat, az Energoatom azt is közölte, hogy áramszünet volt az erőműben.
Kiderült, mely országokban kell leginkább tartani a zsebtolvajoktól Magyarországon szerencsére nem olyan rossz a helyzet.
Több autópályán is lecsökkenhet a látótávolság porátfúvás miatt Az Útinform veszélyjelzést adott ki ma két autópályára is.
Ezért veszélyesek a mesterséges intelligencia által generált kamu értékelések Elég sok mindenre befolyással vannak.
Összeomolhat a világ egyik csodája, mert a helyiek inkább elmennek máshová dolgozni Vonzóbb a turizmusban dolgozni.
Ha van ilyen IKEA bútorod, azonnal szereld le: a vállalat figyelmeztetést adott ki egy falitükörtípus szerelvényeire Az IKEA egyes tükrök fali szerelvényének törési lehetőségére hívja fel a figyelmet.