Kiderült, mikorra várható a magyarországi idegenforgalom teljes helyreállása

A szakértők belenéztek a jósgömbbe, és meglátták a dátumot. 

Vidéken továbbra is rendkívül erős a belföldi turizmus, a fővárosi idegenforgalom a kiemelkedő minőségű új szállodáknak és az ebből adódó növekvő átlagáraknak köszönhetően elsőként állhat a talpra régión belül – derül ki a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó kutatásaiból. Laurent Lassier, a CBRE szakértője szerint

a nemzetközi vakcinaútlevél bevezetésével a jövő év tavaszára az idegenforgalom elérheti a pandémia előtti értékeket is.

A nyári időszak adatai alapján a talpra állás egyre erősebb jeleit mutatja a magyarországi szállodapiac. A teljes magyar piac éves viszonyításban a járvány előtti értékekhez közelít, a szobák foglaltsági aránya a tavalyi év eredményeinek 90-95 százalékát teszi ki, a bevételek pedig a szobák átlagárával párhuzamosan 10-12 százalékkal nőttek a CBRE adatai szerint.

A tavaszi időszakhoz hasonlóan a nyári hónapokban is erős volt a belföldi turizmus, ennek köszönhetően a vidéki szállodák elérték a koronavírus-járvány előtti, 2019-es szinteket is. A CBRE kutatása szerint a fővárosi idegenforgalom beindulásának a foci-Eb adott lendületet, a helyreállás azonban jóval lassabban kezdődött meg, mint a vidéki szállodákban, mivel a budapesti piac közel 95 százaléka nemzetközi vendégkörrel működik. A viszonylag lassú növekedés okai közé tartozik, hogy továbbra is hiányoznak a konferenciák és kongresszusok, valamint a turistacsoportok, melyek a fővárosi idegenforgalom legfőbb mozgatórugói.

Egyúttal szembetűnő változás a pandémiát megelőző időszakhoz viszonyítva, hogy a turisták kisebb arányban és közelebbi országokból érkeztek Magyarországra.

A régió idegenforgalmi helyreállását a CBRE kutatása szerint az is hátráltatta, hogy az európai országok nem folytattak konzisztens kommunikációt a határok nyitottságával kapcsolatban. A tájékoztatásban kulcsszerepe volt viszont az európai légitársaságoknak, melyeknek érdeke fűződött az idegenforgalom fellendüléséhez. Naprakész információkkal szolgáltak utasközönségük számára, valamint célzott járatokat is indítottak olyan országok között, melyek két- vagy többoldalú megállapodást kötöttek a védettségi igazolványok elfogadásáról.

Kitértek arra is, hogy idén nyáron számos új szálloda nyitott meg Budapesten, egytől egyig kiemelkedő minőségben. Ennek megfelelően a budapesti szállodai szobák átlagára folyamatosan nő, jelenleg a barcelonai és a lisszaboni átlagárak szintjén mozog.

Régiós viszonylatban egyértelműen Budapest vezet: a 2021 januárja és augusztusa közötti időszakban a budapesti átlagár a 100 euróhoz közelít, ezzel szemben Prágában és Bukarestben a szállodai szobák átlagára 60 euró körül mozog – derül ki a nemzetközi ingatlantanácsadó cég kutatásából.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

magyar | szálloda | kutatás | magyarország | pandémia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom