Szlovákiában szombattól egész napos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt.
A kijárás tiltása nem vonatkozik mások mellett a munkába járásra, valamint azokra, akik élelmiszert vagy üzemanyagot mennek vásárolni, illetve azokra, akik postára, bankba, orvoshoz, egyházi szertartásra vagy internetes üzletek kiadóhelyeire tartanak.
A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba, és a jelenlegi tervek szerint január 10-ig marad érvényben.
A kijárási tilalom idején külön háztartásban élők csak korlátozott mértékben találkozhatnak, és már a tilalom elején választaniuk kell, melyik az az egy háztartás, amelynek tagjaival találkozni akarnak. A most elfogadott kormányintézkedést az egészségügyi miniszter a rendkívül komoly járványhelyzettel indokolta.
Ezenkívül szintén szombattól lép érvénybe az üzletek zárva tartása is, ami az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével minden üzletre vonatkozik. Ez az intézkedés az előzetes bejelentés szerint legalább három hétig marad érvényben. Továbbá hétfőtől a szállodák és más szállásadóhelyek már csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI)
kijárási tilalom | 2020 | karácsony | ünnepek | szlovákia | koronavírus-járvány
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!