Elképesztő teljesítmény: egy tizenkilenc éves lány a legfiatalabb nő, aki egyedül körberepülte a Földet

Itt az új Amelia Earhart, aki valami egészen őrületeset tett le az asztalra.

Zara Rutherford hihetetlen rekordot állított fel: ő a legfiatalabb nő ugyanis, aki egyedül körberepülte a Földet. A brit-belga származású Zara csupán tizenkilenc éves és 155 nap, valamint 51 ezer megtett kilométer után szállt le Shark Microlight gépével január huszadikán a belga Kortrijk-Wevelgem reptéren.

Ez egyszerűen őrület, még nem igazán fogtam fel

– mondta a leszállás után Zara.

Zara a teljesítménnyel bekerült a Guinness rekordok könyvébe

A lánynak az volt a terve, hogy három hónap alatt repüli körbe a Földet, viszont vízumproblémák miatt végül öt hónap alatt sikerült kisrepülővel megtenni az utat. Zara bevallotta, hogy nem tenné meg újra az ötvenkét ország és öt kontinens fölött vezető utat és azt is, hogy sokszor féltette az életét.

Viszont érdekes módon a kedvenc pillanata is egy elég extrém helyzet volt:

mikor egy aktív vulkán fölött repült el Izlandnál.

Zara emellett megemlíti egy posztjában, hogy nem is tudja elképzelni, Amelia Earhart hogy volt képes akkor erre a teljesítményre több GPS-rendszer, szatelitkommunikáció és legtöbbször megbízható időjárás-előrejelzések nélkül.

Bolygónk körberepülésének amúgy az a feltétele, hogy a Föld két egymástól legtávolabb eső pontját érintse; ezek az indonéziai Jambi és akolumbiai Tumaco. Zara két éve, 2020-ban szerezte meg a pilótaengedélyét és a teljesítménnyel az afgán származású, harminc éves Shaesta Waiz 2017-es rekordját is megdöntötte.

Zara reméli, hogy teljesítményével világszerte bátorítani tudja a nőket, hogy induljanak el a repülés, a tudomány és technológia területein, legnagyobb álma pedig az, hogy űrhajós legyen. Gratulálunk, pazar repülés!

(Fotók: Getty)

zara rutherford | zara | föld | belga | kisrepülő

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom