Figyelemreméltó párbeszéd kezdődött Stuttgartban egy magyar és egy német fotós között

A stuttgarti Magyar Kulturális Intézet évek óta szép hagyományt folytatva egy helyi német és egy anyaországi magyar művészt kér fel, hogy duókiállításon mutassák be alkotásaikat. A Művésztalálkozások sorozat március elején egyelőre online megnyíló kiállításán ezúttal Tombor Zoltán milánói és New York-i vargabetű után ismét Magyarországon alkotó fotóművész eddig fiókban pihenő, az épített környezetre reflektáló képei, és dr. Ralph Fischer galériatulajdonos fotóművész modernista architektúraikonokról készült fényképei kerültek egymás társaságába.

– Hogyan jött létre ez a projekt közted és Dr. Ralph Fischer között?

– Ez a projekt a Stuttgarti Magyar Kulturális Intézet jóvoltából jött létre, Ralph Fischer képeivel a kiállítás kapcsán találkoztam először. Az intézet művészeti menedzsere, Dán Bernadette már régóta ismer és követi a munkámat, de talán jó apropó volt a személyem kiválasztásakor az is, hogy nemrég költöztünk haza Magyarországra. A meghívás izgalmasnak tűnt, hiszen épületfotográfussal még nem állítottam ki közösen, és ez az első duókiállítás is, amelyen részt veszek.

– A kiállítás címe Dialog, azaz Párbeszéd. Hogyan kommunikálnak egymással az alkotásaitok?

– A kiállítás teljes címe a Párbeszéd az építészet megtapasztalásáról, tehát nem vonatkoztatható el az architectumtól, még akkor sem, ha az én munkám esetén ez csak másodlagos. A fotó kommunikációs eszköz és remek lehetőség a kifejezésre, melyet én önálló nyelvként használok. A képnek saját kódrendszere és szerkezete van, hasonlóan egy mondatéhoz, melyben a betűk összessége szavakat, majd frázisokat alkot. Egy fotósorozat bizonyos szempontból olyan, mint egy vers, nem konkretizál annyira, mint egy regény, mégis remekül sejtet, árnyal dolgokat. A kiállítás kurátora, Barki Márton művészettörténész szemfülesen ismerte fel, hogy két teljesen más területen dolgozó és eltérő munkamódszert alkalmazó fotográfusnak is járhat egyre az esze, még ha más szándékkal is fotózzák az őket körülvevő világot. A képeink párokban, illetve kisebb csoportokban kerültek installálásra, melyek párbeszéde több rétegen át rajzolódik ki:

színben, formában, irányokban, perspektívában, illetve absztrakt vagy átvitt értelemben is.

Képarchitektúrák építése

"A két oeuvre megismerésekor világossá vált, hogy noha két teljesen különböző látásmóddal és habitussal bíró alkotóról van szó, egészen rendkívüli azonosságok is jellemzik őket" – írta a kiállítás kurátora, Barki Márton. Az akár évtizedekig gyűjtött képanyag miatt mindkettőjüknél érezhető egyfajta Spätlese, vagyis kései szüretű, érett zamat. De leginkább hasonlatos a vizuális befogadás aktív és tudatos volta, a nézőpontok nem egyszer unikális megválasztása, mellyel mindketten, ám különböző módon – akár kassáki-bortnyiki értelemben véve is – „képarchitektúrákat” építenek. Ez reciprok, vagy inverz módon zajlik, ugyanis a meglévő háromdimenziós térből, de leginkább térszegmensekből, kameráik segítségével, új térlátszatokat komponálnak. Sokszor a mértani térelemek mértani síkelemekké válnak.

Néhány azonos motívummal bíró fotót egymás mellé illesztve nyilvánvalóvá vált, hogy a kompozíciók jól értelmezhető, olvasható viszonyba kerülnek egymással. Megszólítják egymást. Megfelelő csoportokba rendezve pedig egyfajta képi dialógus jön létre. Újabb geometriai síkok rajzolódnak ki a gondolatban meghosszabbított átfedésekben. A rejtett vonal-, árnyék, vagy felület-egybeesések a sorok közti olvasás, a félszavakból értés élményét idézik meg.

A művészekkel folytatott beszélgetések során még egy közös metszet látszott kialakulni, ez pedig a Bauhaus, és azonbelül is Moholy-Nagy László iránti hommage. Ezért is választották a kurátorok Moholy németül megjelent könyvének egyik fejezetcímét alapul: Dialógus az építészet megtapasztalásáról.

A szerzők minden kiállított fotójáról egy-egy gondolatot, saját előadásukban rögzítettek, a felvételeket a falon elhelyezett információs táblák QR-kódjaira kattintva a látogatók is megtekinthetik. Így nemcsak a képek, de 21. századi módon maguk a művészek is megszólalnak. Sőt, így a tárlaton szereplő művek által inspirálva, a szemlélők is beszédbe elegyedhetnek egymással. Saját interpretációik elmondásával maguk is dialógust folytathatnak az építészet és az arra való, talán újszerűbb ráeszmélés élményéről.

– Aki ismeri a Gestalt sorozatodat, azoknak már ismerős lehet egy-két kép. A nagyvárosi környezet, az építészet, illetve az ember kapcsolata ezek szerint már korábban is foglalkoztatott. Tudom, hogy képekről nehéz beszélni, és azért vagy fotós, hogy a képeid beszéljenek helyetted, de mégis, mi az, ami vonzó neked ebben a témában?

– A Gestalt című sorozatomat 2013 és 2018 között fényképeztem főként Brooklynban, hosszú és magányos sétáim alkalmával. Kezdetben az ösztönzött, hogy azt éreztem, valami új van kialakulóban, a világ megtapasztalásának egy friss formája mintázódik előttem. Az urbánus tájfotó vagy city landscape műfaja idővel kompozíciós játékká alakult. Az motivált, hogy miként láttathatom a csúnyát és unalmasat esztétikusnak és érdekesnek, hogy miként találjak ritmust és szisztémát valami olyanban, amely mellett mindenki más elsétál. Struktúrát kerestem, sőt rendszert akartam vinni az engem körülvevő káoszba, melyre nagy szükségem volt fotográfusként és emberként egyaránt.

– Hol lehet majd látni a kiállítást?

– A kiállítás a stuttgarti Magyar Kulturális Intézetben nyílik március 9-én, mely nagy valószínűséggel csak előzetes bejelentkezéssel lesz látogatható a vírushelyzet szabályozása miatt. Stuttgarton kívül Berlinben és Ulmban, majd egy budapesti helyszínen is bemutatjuk a kiállítást, reményeink szerint még idén.

magyar kulturális intézet | fotóművészet | építészet | ralph fischer | stuttgart