Nosztalgia az őszinteség és a valódi után – Ilyen a Totemism legújabb kollekciója

Adott egy, a saját útját, a gyökereit, a valódi otthonát követő divattervező, aki életének jelentős részét Ázsiában és Los Angelesben töltötte. Aki elmélyülve kutatja a legkülönlegesebb alapanyagokat, aki minden egyes ruhadarabot és kiegészítőt szívvel, lélekkel, odafigyeléssel, türelemmel és egyediséggel készít el. Trömböczky Ritával, a Totemism márka alapítójával beszélgettünk az útkereséséről, legújabb kollekciójáról és inspirációjának forrásairól.

– Hogyan lehetne a márka esszenciáját megfogalmazni?

– Időtlenség, türelem, figyelem és fegyelem. Nekem azonnal ezek a jelzők jutnak eszembe, ha szavakkal szeretném jellemezni a Totemism esszenciáját. Lehet, így elsőre furcsán hangzik, főleg, mivel divattal foglalkozom, de nekem az esszencia az alap értékrend. Úgy érzem, a technológia hatása a mindennapi életünkre valahogy felerősít egyfajta nosztalgiát a valóra és az eredetire, és az őszintére. Nekem mindig ez a kiindulópontom, amikor tervezek. Egyértelműen erősen vizuális alkat vagyok és pont ezért nem szeretnék a színekről, formákról, hangulatokról beszélni, mert az látható és érezhető a termékeken.

– Akkor kezdjük az elején, az időtlenséggel és a türelemmel!

– Az időtlenség leginkább a szabásokra, formavilágra jellemző. Olyan alapdarabokat készítek, amelyekben bízom, hogy évekig hordhatók és könnyen kombinálhatók. A türelem két dolog miatt is fontos számomra: egyrészt nem tudunk és nem is szeretnénk rengeteg új terméket létrehozni, megfontoltság van mindegy egyes darab mögött. Másrészt minden új modell prototípusát én készítem, tehát a szabásmintától, a mintadarabokon át a végleges termékig egy szinte meditatív, kitartó utat járok be.

Nem készítünk semmit gyári keretek között, a tömegtermelés helyett a kisebb példányszámú, manufakturális jellegű gyártást követjük.

Ezért készül minden évben mintakollekció, amely alapján az adott modellt megrendelhetik a vásárlók saját méretükben, de akár más színben, illetve anyagban is. És itt jön be a képbe a vásárló is a türelmével. A folyamat része lesz, tudja, hogy nem minden azonnal kapható. Ha úgy érzi, szívesen választ az anyagmintákból, akkor mi örömmel készítjük el egyedi kéréseit is, miközben együtt gondolkodunk. A személyesség nagyon fontos ebben a folyamatban.

– Ha jól értem, akkor innen már el is jutottunk a figyelemhez és a fegyelemhez.

– Pontosan. Hiszek abban, hogy ahelyett, hogy az ember személytelen üzletekben megértés és figyelem nélkül választ, kellő odafigyeléssel tudatosabb döntést tud hozni, és „befektetési” hozzáállással is lehet vásárolni. Számomra itt jön be a márka részéről a fegyelem, a meggondoltabb tervezés és kivitelezés , valamint a törekvés "a kevesebbet, de jobbat, időtállóbbat" szemléletre a vásárlótól. Ahhoz, hogy valóban legyen egy fenntarthatóságra törekvés – és előbb vagy utóbb változás –, mindkét félnek szüksége van arra, hogy a saját fejében átrendezze a dolgokat. Pici lépésekkel, együtt tehetünk azért, hogy minél kevesebb felesleget készítsünk és vásároljunk. Részemről van egy őszinte megosztásra való irányzat. Szívesen mesélek az adott ruha vagy ékszer részleteiről, mi miért és hogyan készül, milyen utat jár be egy adott termék. Picit körforgás-szerűen fogom fel annak az örömét, hogy valami elkészül és azt utána valaki újra és újra előveszi a szekrényből és aztán szívesen hordja évekig.

– Saját megfogalmazásod szerint a Totemism egy Raw luxe women’s wear and custom jewelry brand. Mit jelent a raw luxe kifejezés?

– A raw luxe a márka esztétikáját fejezi ki. A nyersség megjelenik az anyagválasztásban. Próbálunk az ékszerekhez és ruhákhoz is olyan természetes anyagokat használni, amiket a világ különböző pontjain tett útjaim során szedtem össze. Inspirálnak az ősi formák és organikus textúrák, felületek. Ezekről a hosszú, külföldön töltött éveim alatt rengeteg fotó és egyedi tárgy gyűlt már össze, melyek számomra mind nagyon személyesek és fontosak. A luxe valahol azt a luxust jelenti, ami nekem egy gondolkodásmódban ölt testet.

A luxust nem nullákban és milliókban mérem, hanem számomra egy felfogást jelent.

Azt, hogy amit elkészítek, a fejemből születik meg és a kezemmel készül, kis példányszámban, nagy odafigyeléssel, méghozzá annak, aki ezt érti és értékeli. A luxus érzékek és mértékek finom összhangja, amit jó esetben nem is kell magyarázni: egyszerűen érezzük, ha felvesszük. Az igazi luxus fogalma furcsa módon szerintem nem sokat változott, régen és ma is az egyediségről szól. Csak neked készült, személyre szabott, időtálló.

– Mesélj a legújabb kollekcióról! Hogyan született meg, mi volt a kiindulópont és mi volt a cél? 

– 2023-ra tisztult le bennem, hogy hogyan működöm és miben tudok komfortosan tervezni és kivitelezni. Ennek megtapasztása vezetett oda, hogy az idei évtől van egy állandóan elérhető és rendelhető Essentials-kollekció. Ezek a Totemism alapdarabjai, amelybe jelenleg tíz ruhadarab és nyolc ékszer tartozik, melyeknél szezontól függetlenül a jól kombinálhatóság és a minőségi alapanyag volt a kiindulópont. A ruháknál ugyanaz a fazon általában két anyagból készül; ez a száz százalék selyem és a száz százalék len, valamint a pólóknál megjelenik még az újrahasznosított pamut is. Az alapdarabok feketében készülnek, a vásárló pedig választhat az anyagminták alapján további színek vagy vastagság közül, de dönthet úgy is, hogy esetleg egyedi textúrált selyemből szeretné a neki szánt darabokat. Nálunk tényleg van lehetőség az együtt gondolkodásra.

– Az alapkollekció mellett mi jelenik meg még a kínálatban?

– Az Essentials állandósága mellett évente hozunk ki új fazonokat, ezek a kollekciók adják szakmailag a megújulást. A divat a szezonálisan mindig megújuló felfogásra épül, aminek fenntartása művészeti és kreatív oldalról is rendre nagy izgalmat jelent a tervezőnek és a vásárlónak egyaránt. Az idei 2023-as kollekció a Longing nevet kapta.

A tavalyi év nagy részét Kaliforniában, Los Angelesben és Vietnámban, Hanoiban töltöttem. Az esztétikában ez visszaköszön ez, hiszen egyértelműen a kelet és nyugat találkozik benne. Akár úgy is fogalmazhatok, hogy

a hovatartozásom, az útkeresésem Európa, Amerika és Ázsia között, és sokszor a magány érzése ihlette ezt a kollekciót.

Az érzelmi útkeresés mellett egy konkrét inspirációt is meg tudok nevezni, ez pedig Isamu Noguchi szobrászművész California Scenario nevű köztéri szobor kertje Costa Mesában. Kevésbé ismert alkotása Noguchinak, de tudat alatt végig ennek a parknak a színei, formái, felületei inspiráltak. A mostani új darabokban kevertem a tipikusan amerikai kultúrában viselt ruhák szabásmintáját, például a western inget, a baseball jersey-t vagy a workwear fazonú nadrágokat. Ezeket szokatlan anyagpárosítással, például selyemből, áttetsző organzából vagy éppen kordbársonyból készítettem el. Színekben a rózsaszín különböző árnyalatai, a homok és natúr színek, a tört fehér és a zöldek jellemzik az idei évet. Ezeket a színeket egyértelműen a Noguchi kert inspirálta.

– Az előbb említetted a szokatlan anyagpárosításokat. Hogyan találod meg a legjobb alapanyagokat?

– Az anyagok beszerzése nálam az utazáshoz kapcsolódik. Folyamatosan keresem és fedezem fel az egyedi textileket, amelyeknél a kiinduló pont a minőség. Bárhova utazom, nem jövők el sehonnan textilek, vagy az ékszerekhez használható alapanyagok nélkül. A legfontosabb forrás természetesen Vietnám, ahol kisebb-nagyobb megszakításokkal összesen hét évet éltem. Meglátogattam a selyemfalut, ahol tradicionális, természetes technikákkal festenek és szőnek. Személyes kapcsolatot ápolok a kereskedőkkel és mivel mi nem sorozatgyártással foglalkozunk, így van lehetőség arra is, hogy akár csak egy-egy darabot készítsünk egyedi anyagokból. Nagyon érdekelnek a textilek; folyamatosan tanulok, olvasok róluk, beszélgetek a hozzáértő árusokkal. Mivel a női ruhakészítés mesterségét egy Los Angeles-i iskolában tanultam, így ott is volt lehetőségem egy másfajta tudás megszerzésére. Az ottani mesteremmel sok időt töltöttem a Fashion Districtben.

– Ha jól sejtem, nincs két egyforma anyag, amivel dolgozol. Melyik mégis a kedvenced?

– A varrásnál nagy jelentősége van a kísérletezésnek, a kudarcnak, a gyakorlásnak és az ezekkel összegyűjtött tapasztalatnak. Az egyik legősibb és szerintem legszebb alapanyag a selyem, amit mindenhez használok. Télen meleg, nyáron hideg, természetes és gyönyörűen lehet a tervezésnél szinte játszani a különböző vastagságú, szövésű, fényű selymekkel. Vietnámban évezredes múltra tekint vissza a selyemkészítés, ami bár eltűnőben van, de kellő odafigyeléssel és rászánt idővel megtalálhatóak a források. A selyem mellett a lent, a pamutot és a kasmírt választom legszívesebben a ruhák alapanyagának. Az ékszereknél – ahogy említettem – rengeteg organikus alapanyagot gyűjtöttem össze és ezt teszem is a mai napig. A fa, a kő, az üveg, a csont, a szaru, az ásványok, az egy darabos antikok mellett az ezüst a legtöbb ékszerem alapanyaga. A velem együttműködő ékszerészek mindent egyenként, egyedileg készítenek el. Szívesen építjük be az ékszerekbe a megrendelőtől kapott személyes „apróságokat” is.

– Hogyan készült az új kollekció lookbookja? Sibylle Springerrel dolgoztál együtt, róla mit érdemes tudnunk?

– Régóta szerettem volna, hogy a Totemism vizualitásával készüljön egy rövid film. Ezt Pásztor Ráhel fotós és filmkészítővel már évek óta tervezzük, végül tavaly augusztusban tudtuk véglegesíteni a Sibylle Springer kortárs német festőművésszel forgatott és fotózott anyagot. Valahogy az egész kreatív kollaboráció természetesen történt. Sibyllével a forgatás reggelén találkoztam először és annyit tudtunk, hogy erre az anyagra mindhárman két napot tudunk rászánni, és lehet kicsit könnyednek fog tűnni, de mindannyian a tudásunk legjavát nyújtva tesszük a dolgunkat. Németországban, Brémában forgattunk, mivel Ráhel és Sibylle is ott él és dolgozik, a helyszín pedig adott volt egy művészeti projektekre kiadott csodálatos szobának köszönhetően. A moodboardokat Ráhellel több körben egyeztettük, de hagytunk teret az intuíciónak is. Alapvetően a film és a fotók hangulatát a rusztikusan kopott és ezüstözött fal adta meg a természetes fényekkel és Sibylle erőteljes és egyben elegáns kisugárzásával, személyiségével.

Éreztem, hogy ehhez az anyaghoz egy érett, finom, ugyanakkor nagyon karakteres személyiség illene.

Direkt nem használtunk sminkest vagy fodrászt, Sibylle önmaga volt az első pillanattól az utolsóig, amiért nagyon hálás vagyok neki. Ráhelnek pedig azért, mert az ő látásmódja és szeme adja meg a film stílusát.

– Mi volt a kiinduló koncepció?

– Az, hogy picit elmossuk a határokat a divat és a művészet között. Ezt azzal az alapötlettel tettük meg, hogy Sibylle négy festményéhez igazítottam a stylingot. Mivel a videóban be-be villannak a festmények, így tudat alatt ezek összekapcsolódnak. A kreatív koncepcióban részemről fontos volt, hogy olyan ruhák és ékszerek szerepeljenek, amik illenek Sibylle személyiségéhez, ugyanakkor időtállók, nem szezonálisak. Ezért keverednek ebben az anyagban az Essentials-kollekció darabjai és az új 2023-as modellek.

Sibylle a német kortárs festőművészet egyik ismert alakja. Munkáiban az elmosódó, szinte éteri rétegek inspiráltak engem és éreztem a kapcsolatot kettőnk vizualitása között. Fontos kiegészítőt jelent még ehhez a kollaborációhoz a zene is, amit Jennifer Veillerobe, a milánói Senufo Editions experimentális zenei kiadó egyik művésze adott a filmhez.

– Aki követ téged a közösségi médiában, az tudja, hogy sokat utazol, főként Vietnámba. Ez az ország jelenti számodra az inspiráció forrását?

– Vietnám is. Említettem, hogy a harmincas éveimet ebben az országban töltöttem. Rövidebb megszakításokkal 2012-óta hét évet éltem kint és az ország egyértelműen a második otthonomnak számított. Volt, amikor szinte az elsőnek. Most is onnan jöttem vissza Magyarországra, de ezúttal szeretnék hosszabb időt itt tölteni. A Totemism ötlete is ott fogalmazódott meg bennem, kint  kezdtem el tanulmányozni a kézműves technikákat, ezért mindig fontos helye lesz a lelkemben. Igaz, én Hanoiban éltem sokáig, de most nyílt lehetőségem Saigont is jobban megismerni, illetve sikerült kollaborálni egy eredetileg Kanári-szigeteki, de Saigonban élő keramikussal is. A Hey Camel X Totemism limitált kiadású kerámia ékszertartók tavasztól vásárolhatók meg, elsőként a május elején, a budapesti pop-up-on. Ez is jól igazolja, hogy kérdésedre a válasz igen, Vietnám egyértelmű inspiráció-forrás, de emellett az elmúlt öt évem másik meghatározó országa Amerika – pontosabban Kalifornia, Los Angeles. Azt hiszem, az ottani élet is nagyon hatott a vizualitásomra, de a mai napig küzdök a kulturális különbségekkel. Érzem az előnyét ezeknek a váltásoknak és sokszínűségnek, ugyanakkor nagyon el is tud veszni az ember. A korral picit jobban elkezdtem vágyni az állandóságra, a gyökereim megértésére és ma sokkal inkább érzem azt, hogy európaiként valami megfogalmazhatatlan kötődést érzek. Talán lassan itt az ideje nekem is a tizenkét évnyi útkeresés után egy pici állandóságra törekedni. Keresem a helyem, de arra már rájöttem, hogy az otthon itthon (is)  van.

(Fotók: Rahel Pasztor, a fotókon szereplő barna szófa: Terazza Sofa by Ubald Klug for De Sede)

luxus | nagy sztori | Trömböczky Rita | totemism | luxusmárka

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom