Többé nem büntetik a koronavírussal kapcsolatos álhírek terjesztőit egy új irányelv értelmében

A Twitter megváltoztatta az irányelveit a Covid-19-cel kapcsolatos félretájékoztatás vonatkozásában. Az egészségügyi szakértők szerint ez súlyos következményekkel járhat, hátráltathatja a még mindig terjedő vírus elleni küzdelmet.

A sasszemű felhasználók hétfő este észlelték, hogy egymondatos frissítés történt a Twitter online szabályzatában. Eszerint 2022. november 23-tól a Twitter már nem érvényesíti a Covid-19-cel kapcsolatos félrevezető információkra vonatkozó politikáját.

Míg egyesek úgy vélik, hogy az irányelvet arra használták, hogy világszerte elhallgattassák azokat az embereket, akik megkérdőjelezték a vírus létezését és keletkezését, addig sokan kifejezetten rossz hírnek tartják a fejleményeket.

A közegészségügyi szakértők szerint ezzel ismét felerősödnek majd az álhírek a vírusról, az oltások biztonságosságáról és hatékonyságáról.

A lépés azt követően történt, hogy Elon Musk megszerezte a Twittert és jelezte, a platform számos korábbi, félretájékoztatás elleni küzdelmet célzó irányelvét vissza fogják vonni. Musk emellett „amnesztiát” adott azoknak a felhasználóknak is, akiket korábban letiltottak a közösségi oldalról.

Mint ismert, a Twitter 2020 januárjában léptette életbe azt az irányelvet, ami tiltotta a koronavírusról szóló álhírek terjesztését, a rendelkezésre álló adatok szerint emiatt több mint tizenegyezer fiókot függesztettek fel és közel százezer tartalmat távolítottak el.

(Forrás: AP, fotók: Getty)

irányelv | covid | járvány | járványügyi korlátozás | szabály

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom