Ilyen bizonytalan talán még soha nem voltam utazást illetően

Hetek óta önkéntelenül is belefutok különböző utazási ajánlatokba. Olcsó repjegyárakkal próbálnak nyomást gyakorolni rám a légi társaságok, kihagyhatatlannak tűnő akciókkal csalogatnak a szállodák, mondván, az újranyitás örömére hatalmas öleléssel és még nagyobb kedvezménnyel várnak. Mennék is, meg nem is.

Előbbit a Négy Fal Resort bő egy éve tartó vendégszeretete után aligha szükséges megmagyarázni. Mostanra már ott tartok, hogy a szomszédos parkba vagy a Margitszigetre befizetett séta nem elég, a Budapesthez közeli kirándulóhelyeknél többet szeretnék látni. Ehhez azonban útra kell kelni.

Férfiasan bevallom, a járványhelyzet alapjaiban rúgta fel a komfortérzetemet. Kicsit viszolygok a tömegközlekedéstől, nem érzem jól magam buszon, metrón, vonaton, hiába olvasom a szakemberektől, hogy ha maszkot viselek, biztonságban vagyok. Sőt, igazából akkor is elbizonytalanodom, ha a végre valahára megnyitott teraszokon üldögélve a szomszéd széken egy vadidegen kortyolgatja mellettem a flat white-ját. Fogalmam sincs, meddig tart ez az állapot, és mikor tudok majd felszabadultan, egy indiai jógaoktató nyugalmával helyet foglalni egy étteremben, és élvezni annak mára szinte feledésbe merült hangulatát.

Az utazással kapcsolatban hasonlóan érzem, ráadásul esetében komolyabbak az aggályaim. Nem olyan régen még eszembe sem jutott átmenni Hófehérkébe és azon polemizálni, hogy jaj, a hotelben vajon ki aludt előttem az ágyacskámban, ki ivott a poharamból, és ki használta az esőzuhanyomat.

Manapság csak ilyen gondolatok motoszkálnak a fejemben.

Egy távoli ismerősömmel a minap megesett sztori sem segített elhessegetni a vállamról a kisördögöt. Történt, hogy az illető elutazott egy távoli kontinensre, ahol szerencsétlen módon benyelte a vírust, és ennek következtében ahelyett, hogy a világ egyik legszebb tengerpartján ejtőzött volna gondtalanul, úgy lenyomta a betegség, hogy kilenc napig ki sem tudott kelni az ágyából. Nyilván ez egy szélsőséges példa, de sajnos benne van a pakliban, és azzal is tisztában vagyok, hogy Magyarországon is megtörténhet velem (leszámítva a tengerpartot).

Pedig számos tényező szól az útnak indulás mellett. Békeidőhöz képest lényegesen olcsóbban juthatok el gyakorlatilag bárhová, a védettek számára a legtöbb ország legtöbb városában elérhetőek az attrakciók, a múzeumok, a bárok, az éttermek, a strandok, a szolgáltatások, és ami csöppet sem elhanyagolható szempont: nincs tömeg, nincs zsúfoltság, nincs tolongás egy ismert látnivaló előtt.

Sokkal inkább meg lehet élni ezekben a napokban egy-egy helyet.

Mégis úgy döntöttem, kivárok. Ha valahogy eddig sikerült kibírnom ezt a több szempontból pocsék évet, az a néhány hónap talán meg sem kottyan. Mert amennyire csak lehet, boldogan, önfeledten, illetve mindenek előtt, a lelki bizonytalanságokat a pincébe zárva szeretnék újra világot látni.

(Fotók: Getty Images)

jegyzet | utazás | gondolatok | bizonytalanság

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom