Csúnyán megrongálták Szicília egyik legjelentősebb turistalátványosságát

A Török lépcső egy mészkőből és márgából álló, lépcsőszerűen emelkedő hófehér kőszikla, amely Szicília egyik legjelentősebb tengerparti turistalátványossága.

A Scala dei Turchi még nagyobb figyelmet kapott azután, hogy szerepelt Andrea Camilleri olasz bestselleríró Montalbano felügyelő című bűnügyi sorozatában is.

A Török lépcső Szicília déli partján található, tizenkét kilométerre Agrigentótól, aminek

antik görög templomai egy másik fontos turisztikai célpontot képeznek a térségben.

A teraszos sziklaképződmény valaha rejtekhelyként szolgált arab kalózok számára, akiket a köznyelvben törökökként emlegettek, innen ered a természeti képződmény neve.

A szicíliai márványstrandnak a természeti erők, a szél, az eső és a napsütés faragták lépcsőszerű fizimiskáját, amelyek fehéren fénylenek, mintha csak fenséges átjárót biztosítanának egy transzcendens világba. A Scala dei Turchit 2019-ben jelölték az UNESCO világörökségi tagságára, azonban tavaly februárban az agrigentói ügyészség lezáratta a nevezetességet.

A sziklaképződmény elhanyagolt állapotban volt, és balesetveszélyes az egyre gyakoribb kőomlások miatt, továbbá elszaporodtak a vandál cselekmények,

emellett biztosítani kellett, hogy a látványosság mindenki számára hozzáférhető maradjon.

De hiába az elkerítések, továbbra is rengeteg turista kereste fel a helyet: nyáron átjutottak az akadályokon, felmásztak a fehér hegyre fotózkodni és napozni, mások darabokat vittek haza magukkal a fehér sziklaképződményből.

Egy bő hete újabb rongálás érte a helyet – ezúttal nem kíváncsi és felelőtlen turistákról van szó, hanem szándékos károkozásról. Vörös vas-oxiddal szennyezték be a fehér márványstrandot, az eset pedig nagy felháborodást váltott ki egész Olaszországban.

Önkéntesek jelentek meg a helyszínen, hogy segítsenek a vörös szennyeződés eltávolításában. Az ügyben a hatóságok vizsgálatot indítottak, a természet erői pedig szerencsére most is teszik a dolgukat: a szikla alsó részei található vörös felületeket a tenger már részben lemosta, és remélhetőleg könnyen megbirkóznak majd az önkéntesek és a kirendelt csapatok a megmaradt szennyeződésekkel.

És ha már Olaszország:

Egyetlen dolgon múlhat, hogy Velence túléli-e a klímaváltozást

A MOSE már megmentette Velencét, azonban számos hibájára is fény derült.

(Forrás: The Guardian)

olaszország | vandalizmus | rongálás | Török lépcső | szicília

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom