Close
Szennyvíztisztítók mentenék meg a Velencei-tavat

Szennyvíztisztítók mentenék meg a Velencei-tavat

A Velencei-tó vízszintje még mindig legalább fél méternyivel kevesebb az optimálisnál, de a legutóbbi ötlettel napi ezer köbméter vizet nyerhet.

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő bejelentette, hogy a kormányhivatalt és az érintett hatóságot is megkeresik hivatalosan azért, hogy a környékbeli szennyvíztisztító telepek tisztított vizét a tóba engedjék.

A csákvári szennyvíztisztító telepről így nem a Váli-víz vízgyűjtőterületére jutna el a víz egy tizenkét kilométeres vezetéken keresztül, hanem a Velencei-tóéra,

miközben a Csíkvarsai réten tovább tisztul.

Ez napi nyolcszáz köbméter vizet jelent, és emellett további kétszáz köbméter víz érkezne a csákberényi szennyvíztisztító telepről.

“Ez lehet, nem egy óriási mennyiség, de amikor elkezdtük, azt mondtuk, minden csepp vizet megpróbálunk itt tartani annak érdekében, hogy elérhessük a kívánt vízállást – ami már közeledik. Bár az optimálistól – a mostani közel 110 centiméter ellenére – még 51 centiméter választja el a Velencei-tavat. Tehát még van dolgunk bőven” – mondta el az országggyűlési képviselő.

A Velencei-tónál van egy hely, amelynek valójában soha nem kellett volna megnyitnia.

(Forrás: Feol, képek: Unsplash, Getty Images)

vízszint | megmentés | velencei tó | szennyvíztisztító

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Sosem láthattuk még ebből a szögből a Colosseumot: nem akárhogy juthatunk fel a tetejére

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram