Eddig nagyszerű a hazai vendéglátás éve és várhatóan még jobb is lesz

Mindezt a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója fejtette ki az MTÜ hétfőn közzétett hivatalos podcastjében.

A napokban ért véget a dubaji világkiállítás, ahol az Aqua Roots of Hungary névre keresztelt Magyar Pavilon hazánk vízkincseit, azok kialakulását és felhasználását mutatta be. A Világkiállítások Nemzetközi Szövetsége a legjobban bemutatott tematika kategóriában ezüstéremmel díjazta a pavilont, amelynek több mint egymillió látogatója volt mintegy kétszáz országból – hangsúlyozta Guller Zoltán, megjegyezve, hogy az expón negyven magyar kulturális eseményt szerveztek hétszáz magyar fellépő részvételével, a legnépszerűbb étel a gulyásleves volt, amelyből 1500 liter fogyott.

Az MTÜ vezérigazgatója szerint jól alakult az első negyedév: január-márciusban a vendéglátás árbevétele valamivel kevesebb mint 280 milliárd forintot tett ki, ami tavalyhoz képest kétszeres növekedést jelent.

Húsvétra eddig több mint 400 ezer vendégfoglalást jegyeztek elő, fokozatosan növekszik a belföldi és külföldi vendégek érdeklődése.

A legnépszerűbb úti cél továbbra is a Balaton és a főváros.

2022-ben 36-37 millió vendégéjszakával számolnak, csaknem 3,5 millió vendégéjszakát már le is foglaltak – emelte ki Guller Zoltán, hozzátéve, hogy országos átlagban legalább húsz százalékos forgalomnövekedésre számítanak, figyelembe véve az orosz-ukrán háborúból fakadó következményeket is.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

turizmus | mtü | vendéglátás | balaton | szállás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom