Close
Vérpezsdítő Opelek a korból, amikor még voltak vérpezsdítő Opelek

Vérpezsdítő Opelek a korból, amikor még voltak vérpezsdítő Opelek

A múlt századba kell visszanyúlni, de volt idő, amikor az Opellel kapcsolatban nem az számított izgalomnak, hogy ki veszi meg, vagy hogy bezárják-e valamelyik gyárát. Öt ilyen modell következik jóval az Astra előtti, dicső időkből.

Opel Diplomat Coupé

Egy Opel ma legfeljebb attól luxus, hogy mindent kipipál a vevője az extralistán. A hatvanas-hetvenes években azonban egy egész modellsorozatot készített a cég a legigényesebb-leggazdagabb vásárlóknak: a KAD modelleknek is hívott (Kapitän, Admiral, Diplomat) trió közül a Diplomat volt a csúcs, a hét Volkswagen Bogár árába kerülő kupéváltozat pedig a zászló a csúcson.

Ebből mindössze 347 darab készült, és nemcsak ránézésre idézi fel Amerikát: a V8-as változat a Chevrolet 5,4 literes, 230 lóerős motorját is megkapta. Ma már csodáljuk, de az akkori európai autóvásárlók nem ilyenre vágytak, a kupé és a négyajtós sem volt sikertörténet. Az 1964 és ’68 között gyártott, fekvőlámpás Diplomat A után 1977-ig az állólámpás Diplomat B-vel próbálkoztak, aztán Európának maradt a kisebb, európaibb Senator – amelyről még lesz szó ebben a cikkben.

Opel RAK 2

Tudunk őrültebbet mondani egy huszonnégy rakétával meghajtott autónál – azt, hogy ez létezett, és volt, aki bele is ült. A vakmerő férfit Fritz von Opelnek hívták, a márkaalapító Adam Opel unokája volt, aki meglátta a lehetőséget a rakétakutatókból álló Űrutazási Társasággal való együttműködésben.

1928 márciusában készült el az első rakétaautó tizenkét rakétával, amely ugyan nem működött a terveknek megfelelően, de nemcsak az volt a siker, hogy nem robbant fel, hanem az elért 75 km/h sebesség is. A RAK 2-nél rádupláztak: huszonnégy lőporral teli rakéta meredt ki a hátuljából, a leszorítóerőt pedig szárnyakkal növelték, amelyeket az autó oldalára szereltek fel, ezért kicsit úgy nézett ki, mint egy négykerekű repülő.

Óriási külsőségek közepette még az év május 23-án, Fritz von Opellel a kormánynál beállította az új német sebességrekordot: 230 km/h-val süvített, pedig csak nyolc rakétát indított be a huszonnégyből, annyira kezelhetetlennek érezte a kocsit. De túlélte, ellentétben a későbbi, már vasúti pályára épített RAK prototípusokkal.

Opel Manta

Manta Manta címmel vígjáték is készült a kilencvenes évek elején, a mantás ugyanis akkoriban – és még korábban – olyan ikonikus résztvevője volt a közlekedésnek, mint felénk a kalapos škodás vagy manapság a X6-os BMW-s. Hiba lenne azonban a Bundesliga-sérós huszonéves vezetői alapján megítélni a típust, amely elérhetősége és sportossága okán természetszerűen vonzotta a háztáji és profibb tunereket éppúgy, mint a Kadettnél vagányabb autóra vágyó fiatalokat.

1970-ben mutatták be az Ascona alapjait használó, kifejezetten szép, ikerlámpás, hátsókerekes kupét, amelyet ma Manta A-nak hívunk (hiszen volt egy második generáció, a Manta B is). Leggyengébb változata is 68 lóerős volt, de létezett kéttorkú karburátorral szerelt, 90 lóerős is – a típus nagy siker lett, jöttek az újabb és újabb változatok, tuningszettek, kisebb és nagyobb motorok, bár az 1.9 GT/E 105 lóereje is csak a Manta-kínálatban számított bikának.

Az 1975-ben érkező Manta B-vel a teljesítménykényszereseket is jobban kiszolgálta az Opel, a Manta A-hoz képest egyszerűbbnek ható karosszériát kisebb módosításokkal egészen 1988-ig gyártották – a mantásokról kialakult képet a típus ralisikerei kompenzálták valamelyest.

Opel GT

De hát a kétezres években is volt Opel GT – mondhatjuk, de ne mondjuk, a Pontiac Solstice/Saturn Sky átcímkézett változata nem méltó az igazi Opel GT-hez. Ahhoz, amely 1968-ban hozta el Európába a Corvette C3-as formáját persze kisebb, mégis harmonikus változatban – nem véletlenül hívják gyakran mini- vagy bébi-Corvette-nek azóta is.

Gyönyörű ívek, rejtett fényszórók – amelyek nem elölről, hanem oldalról nyílnak fel –, négyhengeres, 1,1 és 1,9 literes benzinmotorok, egyféle, kétajtós karosszéria a GT főbb jellemzői. Sosem volt kőkemény sportautó, a dinamikára és karakterre vágyó vevők kicsit több mint százezres tábora viszont megtalálta vele a számításait.

Opel Monza

Aki nem ismeri a nyolcvanas évek Opeljeit – például mert nem is élt még –, nem sokat érthet abból, hogy a Monza tulajdonképpen a Senator kupéváltozata.

Egy kis magyarázat: még akkoriban is úgy gondolta a márka, a luxusautók között is kell Opelnek lennie. A Senator volt az elegánsabb, négyajtós verzió, a Monza értelemszerűen a sportos, a hathengeres motorok pedig mindkét célnak megfeleltek.

A 4,7 méteres hossz ma sem kevés egy kétajtós kocsinál, 1978 és ’86 között pedig olyan hatást keltett, a Monza maga pedig olyan presztízst jelentett, amit Opel a 21. században talán soha. A gyári csúcsváltozat, a 3.0E végsebessége 215 km/h – ez volt az Opel leggyorsabb autója akkor.

(Fotók: Opel)

Close