Magyar vörösbor nem aratott még ekkora sikert Párizsban

A villányi Jammertal birtok vörösborai hódítottak a franciáknál is.

Európa egyik legnagyobb hagyományos borkiállítása a párizsi Vinexpo – Wine Paris 2022 – , melyet a járványhelyzet miatt két év után idén februárban tartottak meg ismét. A nagy presztízsű borkiállításon közel háromezer borászat képviseltette magát, melyek nagy része a világ leghíresebb francia bortermelő vidékeiről érkeztek. Az eseményen a francia borok mellett az elmúlt időszakban kiemelkedő teljesítményt mutató külföldi pincészetek kínálataival is megismerkedhettek a nemzetközi borkereskedők és az érdeklődők.

2022-ben elsőként érte hazánkat az a nagy megtiszteltetés, hogy egy magyar borászat, a Jammertal Borbirtok képviseltethette magát az eseményen.

– "A meghívást alanyi jogon azzal érdemeltük ki, hogy a tavalyi évben a világ egyik legnagyobb presztízsű eseményén, a Concours Mondial de Bruxelles 2021 Luxemburgban rendezett borversenyén a legmagasabb pontszámot a vörösborok kategóriájában mintegy hét és félezer mintából a villányi Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015 bora kapta. Elnyertük a Grand Gold Medal Revelation Red Wine díjat, s ezzel feltettük Villányt a világ elit vörösborainak térképére" – mondta dr. Szűcs Róbert, a borászat tulajdonosa.

– Az elmúlt években is számos magasan jegyzett nemzetközi versenyen nyertek a boraink arany- és nagy aranyérmeket, de hogy egy magyar vörösbor egy nagy nemzetközi versenyen az összes társa közül a legmagasabb pontszámot kapja, valóban egyedülálló siker.

A borászat Vinexpon történő bemutatkozása lehetőséget adott arra, hogy a magyar vörösbor presztízsét az elitbe emelték az igényes borok francia piacán.

 

elismerés | párizs | vörösbor | kiállítás | bor

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom