Ezeket a borokat és borászatokat szerettük a legjobban 2021-ben

Ünnepélyes keretek között adták át a Vince Díjat a hazai borosszakma legkiválóbb szereplőinek.

A Vince Díj szeptember és október vége között futó közönségszavazásán Magyarország legkiválóbb boraira, párlataira és borbárjaira szavazhattunk. A szakmai és közéleti zsűri mellett a borfogyasztók is lehetőséget kaptak arra, hogy harminchárom kategóriában voksoljanak kedvenceikre. November 5-én közel hétezer szavazat alapján ünnepélyes keretek között hirdették ki a 2021-es év legjobbjait.

Ikonikus borvidékek és fajták

A közönségszavazás eredményei is jól mutatják, hogy a borfogyasztók fejében az ikonikus borvidékek összeforrtak bizonyos szőlőfajtákkal. Jó példa, hogy furmintból és hárslevelűből tokaji borok kerülnek leggyakrabban a fogyasztók poharába, míg a testesebb vörösborokat Villányból és Szekszárdról választják legszívesebben.

Bikavér csak Egerben és Szekszárdon készülhet, és bár a házasításra vonatkozó szabályozás eltér a két borrégióban és teljesen más stílusok alakulhatnak így ki, a markáns, fűszeres karakter és a gyümölcsös jegyek jellemzik. Az egri borvidéken található St. Andrea Szőlőbirtok és Borászat nemcsak a közönségkedvenc bikavérnek járó elismerést hozhatta el 2017-es Merengő névre keresztelt tételével, de a legjobb borbár- és borétterem díjával is büszkélkedhet a St. Andrea Wine & Sky Bar révén.

Az Alföldön toronymagasan a Frittmann testvérek 2020-as Irsai Olivérjét, Etyeken pedig az Etyeki Kúria Savignon Blanc 2019-et szeretik a legjobban – ez a két tétel mind a közönség, mind a szakmai zsűri, mind pedig a Vince Klub tagjai által megítélt díjjal büszkélkedhet.

A sauvignon blanc esetében különösen nagy volt a verseny, hiszen ez a szőlőfajta valamennyi magyar borvidéken megtalálható.

Magyarországon az első szó, ami a rozé kapcsán eszünkbe jut: Szekszárd. A borfogyasztók döntése szerint idén a Lajvér Borbirtok Prémium Rosé 2020 bizonyult a mezőny legjobbjának. Ez a halvány lazacszínű bor a syrah és kékfrankos válogatásából készült rozsdamentes tartályban, reduktív térben történő alkoholos erjesztéssel. A hat hónapos fajtánkénti érlelést követően kortyolhatjuk az ország kedvenc rozéját.

A vörösborok mezőnyében továbbra is Villány és Szekszárd foglalja el a legelőkelőbb helyeket.

A Vylyan pincészet Mandolás Cabernet Franc Válogatás 2016 lett kategóriájának győztese, melybe kortyolva komplex ízhatást érezhetünk csöppnyi étcsokoládés kesernyével, fahéjas, cédrusos fűszerességgel. Gere Attila Solus Merlot 2016 tétele sós, ásványos, gyümölcsös jegyeivel és egyszerre édes fűszeres ízével nyerte el a fogyasztók elismerését.

A cabernet sauvignonok versenyében a huszonhét hektáros birtokkal rendelkező Vesztergombi Pince nyert Szekszárdi Bodzás Cabernet Sauvignon 2017  borával, a kékfrankosoknál pedig a Takler Borbirtok Szentahegyi Kékfrankos 2016 került a legjobbak közé.

Alig hét éve, 2014-ben készült el az első palack Kreinbacher pezsgő, mára hazánk egyik abszolút kedvence lett. A Brut Classic a szakmai ítészek és közönség szerint is mindent vitt. Egyéb buborékos kategóriában az Etyeki Kúria Pláne Frizzante rozé tételét díjazták.

A természetes édes borok kategóriában abszolút Tokaj a listavezető. A szakmai zsűri és a közönség is egyöntetűen egyetértett abban, hogy a Szepsy Pincészet 2013-as 6 Puttonyos Aszúja a kategória legjobbja.

A hazai közönség a legkiválóbb borásznak járó életműdíjat idén Bock Józsefnek ítélte.

A Bock család 1850 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászattal a villányi borvidéken, és vált a régió meghatározó nevévé. A legjobb borászat díját a tizennyolc éve alapított Pannonhalmi Főapátság pincészete kapta, ami négy kategóriában is szerepelt a listán, és amelyből kettőt meg is nyert.

November 5-én és 6-án a Vínce Díjra jelölt és díjazott tételeket bárki megkóstolhatja a Marriott Hotelben, aki jegyet vált a kétnapos gálarendezvényre.

A 2021-es Vince Díj közönségszavazás nyertesei:

1. Fehérbor / Sauvignon blanc – Etyeki Kúria Sauvignon blanc 2019
2. Fehérbor / Szürkebarát – Bussay Pince Kövecs Pinot Gris 2018
3. Fehérbor / Hárslevelű – Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Terézia Hárslevelű 2018
4. Fehérbor / Olaszrizling – Figula Pincészet Sóskút Olaszrizling 2018
5. Fehérbor / Rajnai rizling – Cseri Pincészet VII. Septimus Pannonhalmi Rajnai rizling 2017 S
6. Fehérbor / Chardonnay – Kovács Nimród Borászat Chardonnay Battonage 2016
7. Fehérbor / Furmint – Szepsy István Úrágya Furmint 2017
8. Fehérbor / Irsai Olivér – Frittmann Borászat Irsai Olivér 2020
9. Fehérbor / Sárgamuskotály – Tokaj Nobilis Sárgamuskotály 2020
10. Fehérbor / Cuvée - Pannonhalmi Apátsági Pincészet Hemina 2020
11. Fehérbor / Egyéb fehérbor – Tornai Pincészet Top Selection Aranyhegy Juhfark 2019

12. Rozé – Lajver Borbirtok Premium Rosé 2020

13. Vörösbor / Kadarka – Balla Géza Sziklabor Kadarka 2017
14. Vörösbor / Kékfrankos – Takler Borbirtok Szentahegyi Kékfrankos 2016
15. Vörösbor / Cabernet sauvignon – Vesztergombi Pince Szekszárdi Bodzás Cabernet sauvignon 2017
16. Vörösbor / Cabernet franc – Vylyan Szőlőbirtok Mandolás Cabernet Franc válogatás 2016
17. Vörösbor / Merlot – Gere Attila Solus Merlot 2018
18. Vörösbor / Pinot noir – Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pinot Noir 2020
19. Vörösbor / Bikavér – St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet Merengő 2017
20. Vörösbor / Syrah – Takler Borbirtok Syrah Prémium 2017
21. Vörösbor / Cuvée – Gere Attila Kopar 2017
22. Vörösbor / Egyéb vörösbor – Heimann Pincészet Barbár 2017

23. Buborékos / Tradicionális eljárással készült pezsgő – Kreinbacher Birtok Brut Classic
24. Buborékos / Egyéb buborékos – Etyeki Kúria Pláne Frizzante Rosé

25. Természetes édes borok (késői szüretelésű borok, szamorodnik) – Balassa Pincészet Betsek Édes Szamorodni "Kvarc" 2017
26. Aszú – Szepsy István Aszú 2013

27. Párlat / Pálinka – Egy Csepp Pálinka Feketecseresznye-Málna pálinka
28. Párlat / Gin – Seven Hills Tokaj

29. Borász életműdíj - Bock József

30. A legjobb borcímke – Bolyki Egri Csillag 2020
31. A legjobb borbár / borétterem – St. Andrea Wine & Sky Bar
32. A legjobb borászat, pincészet – Pannonhalmi Főapátság Pincészete
33. A legjobb bor-/szeszesital-kereskedés – Bortársaság

Vince-díj | pincészet | borászat | bock józsef | bor

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom