Az erdei túrázók tökéletes társa az elektromos Volvo XC40

Ha gyakran jársz túrázni, vagy más szabadidős sportot űzöl, akkor biztosan szereted és óvod is a természetet, ezért a turistaútig vezető utat nem is tehetnéd meg jobb autóval, mint a tisztán elektromos, teljesen emissziómentes Volvo XC40 Recharge. Mi a Börzsöny szíve felé vettük az irányt.

Az autózás fejlődésének több mint egy évszázada során volt már egy pár óvatos próbálkozás, de mostanra mondhatjuk el igazán, hogy az elektromos autók a mindennapjaink részévé váltak. A gyártók nemcsak egyre több tisztán elektromos hajtású modellt mutatnak be, de az emissziós határértékek szigorításával egyenesen erre teszik fel az autózás jövőjét, a 2030-as években már szinte csak elektromos autókat kaphatunk majd újonnan. A Volvo pedig megmutatja, hogy az elektromos autózás nem a jövő, hanem már a jelen – ennek eredtünk a nyomába a Volvo Ivanicstól kapott XC40 Recharge volánja mögött.

Mielőtt elektromos autóra váltunk, mindenképpen gondoljuk át, hogy mennyire illik az életstílusunkhoz, a mindennapjainkhoz és nem utolsósorban az elvárásainkhoz egy ilyen modell, de az XC40 Recharge éppen az a kategória, ami a lehető legtöbb ember kívánságait képes teljesíteni. 4,44 méteres hosszával még éppen nem túl nagy a városi manőverezéshez, amiben egyébként felülnézeti képet adó kamerarendszer is segíti, miközben elég masszív és stabil ahhoz, hogy a várost elhagyva is útra keljünk vele.

Tökéletes például arra, hogy felfedezzük vele a főváros tágabb környezetét, mi is ezt tettük ezzel az XC40-nel.

A külseje alapján talán nem is sejtenénk, hogy az XC40 Recharge teljesítménye mennyire brutális – erről már az odaúton megbizonyosodtunk. A csúcsmodellben az első és a hátsó kerekeket is egy 150 kilowattos elektromotor hajtja, ami azt jelenti, hogy 408 lóerő a kombinált teljesítménye, ráadásul 670 Nm maximum nyomatéka indulás után azonnal elérhető a jobb lábunk alatt. Az XC40 kéttonnás tömegét meghazudtolva sprintel, ha erre kérjük, öt másodpercen belül gyorsul százra, ami a nagyobb kategóriájú autók jellemzője szokott lenni.

A Börzsöny szíve felé vettük az irányt, a Szent Orbán Erdei Wellness Hotelhez, amit a Dunakanyar váci oldalán, Kismaros és Kóspallag érintésével értünk el, és tényleg a mesebeli kerek erdő kellős közepén található. A magas fák között vezető keskeny autóúton pedig az jár a fejünkben, hogy

mennyire megnyugtató egy tisztán elektromos, azaz helyi károsanyag-kibocsátás nélküli autóval jönni ebbe a páratlanul csendes és valóban feltöltődést ígérő környezetbe.

Már most sejtjük, hogy legközelebb biztosan rossz érzésünk lesz, ha nem elektromos autóval jövünk.

A börzsönyi kisvasút nagyirtáspusztai állomása mellett lévő szálloda pedig valóban tökéletes kiindulópont a túrázáshoz, hiszen innen az egész Börzsönyt körbe lehet barangolni, és ha visszatérünk, akkor csodás vadételek várnak minket a Szent Orbán éttermében. Budapestről még éppen nincs túl messze, egy és negyed óra alatt letudhatjuk a 75 kilométeres távot, aminek a Kismaros utáni része

csodás erdei utakon vezet keresztül, ahol élmény volt kanyarogni ezzel a fürge, de mindenekelőtt zajtalan és tiszta Volvóval.

A távolság pedig végképp nem jelentett problémát

még akkor sem, ha nem teljesen feltöltött akkumulátorral indultunk útnak. A legutóbbi frissítéssel az XC40 Recharge akkukapacitását 78-ról 82 kilowattórára növelték, amivel a hatótávja átlagos használattal 420-ról 538 kilométerre nőtt. Dinamikusan vezetve, hűvös időben fűtéssel is több mint 3-400 kilométerrel számolhatunk, azaz minden gond nélkül megjártuk volna oda-vissza az utat, de a biztonság kedvéért Vácon töltöttünk is, a közeli töltőpontokhoz a Google-alapú fedélzeti rendszer kalauzolt el.

Az XC40 Recharge azon kívül, hogy ideális elektromos autó, tökéletes prémiumtermék is,

minőségi benyomást keltő utastérrel és méretes panorámatetővel, a Harman Kardon hifi egyszerűen fantasztikusan szól benne. Nagyon tetszett a belső tér skandináv dizájnja, az ötletesen és igényesen kidolgozott részletek, mint például a műszerfal és ajtók dombornyomott betétje, ami svéd szigetek térképnyomatát mintázza. Volvóhoz méltón pedig a legmodernebb biztonsági felszerelések teljes arzenálja vigyáz ránk.

A túrázók azért is nagyra értékelhetik az elektromos XC40-et, mert nemcsak kényelmesen elférnek a hátizsákok a 452 literes csomagtérben, de az autó orrában is találni egy 31 literes rekeszt, könnyen tisztítható burkolattal, ezért túrázás után ide tehetjük a koszosabb holmikat.

Aki tudja otthon is tölteni, nyugodt szívvel válthat akár már ma elektromos autóra ezzel a Volvóval,

ha pedig nincs szükségünk a 408 lóerőre, akkor a hátsókerék-hajtású, 238 lóerős alapmodellt is választhatjuk – az Ivanicsnál segítenek a számunkra megfelelő változat kiválasztásában.

Három túratipp

Ha egy könnyű túrára vágyunk, akkor a kiindulási pontunktól a Nagy-Sas-hegy van a legközelebb, egy-két kilométeres séta, páratlan kilátással odafenn. A gyakorlott túrázók elindulhatnak Nagybörzsöny vagy Márianosztra felé, igazából mindkettőt érdemes megnézni, mert nagyon szép út visz oda. A kihívásra vágyók pedig célba vehetik a Nagy-Hideg-hegyet vagy a Csóványost, de számoljanak vele, hogy a túra nemcsak hosszú, hanem kemény is lesz, ezért érdemes utána egy ebédet vagy akár egy éjszakát is tervezni a hotelben – máris megvan a tökéletes túrázó hétvége programja.

(Fotók: Bodor Tamás)

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt az Ivanics Csoport.

volvo | volvo xc40 | elektromos autó | börzsöny | Ivanics csoport

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom