Ha szereted Scarlett Johanssont és Wes Andersont, van egy bomba hírünk

Nagyon-nagyon várós mozi jön!

A Wes Anderson-filmek rajongóinak és a Scarlett Johansson fanoknak nagyon jó hírt közölt a The Hollywood Reporter, ugyanis Johannson is csatlakozott ahhoz a válogatott színészgárdához, amely szerepet kapott Wes Anderson új filmjében.

Az Elveszett jelentés vagy épp a Fekete özvegy sztárja Spanyolországban kezdett forgatni Wes Andersonnal. A színésznő korábban is dolgozott a rendezővel, a Kutyák szigete című filmjében adta az egyik animációs szereplő, Nutmeg hangját.

Anderson új produkciójában, amelynek ő írta a forgatókönyvét is, mások mellett

Adrien Brody, Bill Murray, Jason Schwartzman, Tilda Swinton, valamint Margot Robbie és Tom Hanks is kamera elé áll.

A forgatókönyvről egyelőre semmit sem lehet tudni, és az sem derült ki, hogy Johannson milyen szerepet kapott. Az eddig már hétszer - köztük A Grand Budapest Hotelért - Oscar-díjra jelölt rendező új filmjének forgatása szeptemberben fejeződik be, októberben pedig A francia kiadás című legutóbbi filmjét kezdi forgalmazni a Searchlight. Scarlett Johannsont 2020-ban a Házassági történet és a Jojo Nyuszi című filmért is Oscar-díjra jelölték.

(Fotók: Getty, forrás: MTI)

wes anderson | film | scarlett johannson | mozi | oscar-díj | tom hanks

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A hely, ahonnan nem akarsz hazamenni – Spirit Hotel
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom