Close
Teljesen ingyen lehet repülni a Wizz Air új bérletével

Teljesen ingyen lehet repülni a Wizz Air új bérletével

Csak van egy kis bökkenő.

Május elején indul a Wizz Air előfizetéses szolgáltatása – közölte a hvg.hu érdeklődésére a légitársaság.

A MultiPass első körben Lengyelországban és Olaszországban lesz elérhető. Lengyelországból az összes úti célra el lehet repülni, míg Olaszországban csak a belföldi járatokra vonatkozik. Hogy más piacokon is bevezetik-e majd, az a jövőbeni sikerességétől függ.

A pontos árat még nem lehet tudni, de az biztos, hogy az előfizetéssel egy fix havi díjért több járat is igénybe vehető.

A HVG korábbi cikke szerint az előfizetők token(eke)t kapnak a díj megfizetését követően, amelyek meghatározott járatokra lesznek elérhetők. A fix díjon túl másra nem kell beizetni, kiegészítőként a Priority és/vagy 20 kilós feladott csomag díját is hozzá lehet tenni.

(Forrás: HVG, fotók: Getty Images)

multipass | wizz air | előfizetés | szolgáltatás | bérlet

FOLYTASD EZZEL

Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain

Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram