Három pazar tavaszhívó kirándulóhely, tavakkal, túraútvonalakkal

Három olyan kirándulóhely, ahol igazán kikapcsol a természet közelsége, naphosszat kémlelhetjük a víztükröt és a magával ragadó tavakat körülölelő hegyeket. 

Bukura-tó, Románia

(Budapesttől 500 km, körülbelül 6,5 óra autóval)

Erdély legnagyobb tengerszeme a Bukura-tó, glaciális eredettel, a Retyezát hegységben. Tengerszint feletti magassága meghaladja a kétezer métert. A Déli Kárpátok legmagasabb gerinceit találjuk itt, ezen a rendkívül sokféle vidéken, mely régóta a túrázók favoritja. A Bukura mellett legalább nyolcvan kisebb tengerszemet is fel lehet fedezni az út során, de csúcsokban sem fukarkodik a Retyezát: kilencven körül jár a kétezer méter fölötti csúcsok száma.

Igazi, civilizációtól mentes élményre készüljünk, olyan közel az anyatermészethez, amennyire csak lehet.

Útunk során több lesz a zerge, mint az ember, de pásztorokba azért bele-bele lehet futni, akik tejet és sajtot is árulnak a túrázóknak. Néha még mormotákkal is találkozni.

A nemzeti park területén csak kijelölt helyeken szabad sátrat verni, erre nagyon alkalmas a Bukura partja, ahol egyszerre több tábor is állomásozhat. A tó vize mindig hűsítő, tekintve, hogy tizenöt-húsz méteres mélységgel kell számolnunk.

Érdemes kifejezetten erre a környékre specializálódott hegyi menetre jelentkezni, a sokat látott túravezetők tenyerükként ismerik a Retyezátot és a kis tengerszemeket, többféle nehézségű utat is tudnak mutatni.

A tóhoz eleve túraútvonal vezet, akik odalent maradnának, menedékházban hajthatják álomra fejüket... de mi egyértelműen a sátras, tóparti szállást ajánljuk.

Bohinji-tó, Szlovénia

(Budapestről 537 km, körülbelül 5,5 óra autóval)

Szintén egy gleccservájta völgyben járunk, Szlovénia legnagyobb kiterjedésű és egyik legszebb tavánál. A terület neve szlovénul Gorenjska, ez magyarul nemesen egyszerűen hegyvidéket jelent, és az ország alpesi fekvésű régióját jelöli. Az Isten szláv nyelven Boh – sokan etimológiailag ide társítják a Bohinj nevet, a legenda szerint pedig a Teremtő valahogy megfeledkezett a szlovénokról, és ezért ajándékkénk adta nekik a tavat, hogy örökké emlékezzenek rá: a világ egyik legszebb helyét kapták.

Igazi négyévszakos kirándulóhely, ahol körülbelül húsz kilométeres körtúrát is tehetünk, megfigyelve a vizet minden szögből, felfedezve a Bohinj-tó flóráját és faunáját.

Túracipő ajánlott, de azoknak is ígéretes a terep, akik nem akkora serpák. A Júliai-Alpok legmagasabb vízesését találjuk ott: a Savica vízesés a Száva folyó születési helye, bámulatosan szép zuhatag.

Felülről is megvizsgálhatjuk a Bohinj-tavat, hiszen Ukancból a Vogel hegyre felvonóval is fel lehet jutni, gyorsan és könnyedén.

A keményebbek persze egy félnapos túra alatt kapaszkodhatnak fel a több mint ezerötszáz méteres hegyre. A látvány páratlan, az Alpok ezen részének legszebb panorámája. A mélykék színben pompázó tó egyik legkedvesebb települése Ribčev Laz, kőhídjával és templomával mindig felkapott fotóstéma volt, annyira takaros és megkapó.

Halas-tó, Lengyelország

(Budapestről 350 km, körülbelül 5 óra autóval)

Szintén glaciális tó a Lengyelország területén terül el a Halas-tó (Morskie Oko), mely csaknem ezernégyszáz méterre a tengerszint felett található. Nevét egykori pisztrángpopulációjáról kapta. Egyike a Tátra kétszáz tengerszemének, egyben a Magas-Tátra legnagyobb tava. Igen romantikus módon is meg lehet közelíteni: első állomásként például Zakopanéban időzhetünk kicsit, ami egy közkedvelt téli célpont, mi több, a régió síközpontja. Utána irány Łysa Polan határátkelő, utána kicsivel eljutunk a parkolóba.

Innen két lehetőségünk van: vagy gyalog indulunk útnak az aszfaltúton és a rövidítéseken, vagy az említett romantikusabb módon, a kilenc kilométert lovas kocsival (télen lovas szánnal!) megtéve.

Mindenképp belefutunk a sebes vízű Mickiewicz-vízesésekbe, megcsodálhatjuk a buja fenyőerdőt, és olyan tiszta levegőt szippanthatunk a tüdőnkbe, amilyen még Zakopanéban sem volt.

Ha lovaskocsiztunk, az utolsó másfél-két kilométer akkor is gyalogtúra lesz.

Bámulatos a katlan, ahol a Halas-tavat találjuk, csipkés hegyek szegélyezik, aligha lehet betelni a látvánnyal: a Menguszfalvi-csúcsok, a Barát sziklacsúcs és a Csubrina vigyázzák a Halas-tó békéjét. Barátságos, és egész évben nyitva tart az ott található menedékház is.

Ez is érdekelhet:

Mutatunk öt csodás helyet a nagyvilágból, melyek még influenszerektől mentesek

Olyan helyeket ajánlunk, melyeket még nem árasztottak el az önjelölt influenszerek – legalábbis egyelőre.

(Fotók: Unsplash, Getty Images, Pixabay, PxHere) 

szlovénia | hike | Lengyelország | Bukura-tó | bohinj-tó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom