Close
Sztártervezőkkel vár idén a díjnyertes 360 Design Budapest

Sztártervezőkkel vár idén a díjnyertes 360 Design Budapest

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által immár harmadik éve megrendezett 360 Design Budapest rendezvénysorozat október 3-9. között ismét a Bálna Budapestben várja a dizájn iránt érdeklődőket. A Red Dot-díjas kiállítás a történetmesélést középpontba helyezve, önálló virtuális kiállítótérrel bővítve valósítja meg a hazai és regionális tervezők munkáinak bemutatását.

Az eseményen már ismert dizájnmárkák és feltörekvő tehetségek fizikai és 3D formában mutatják be alkotásaikat.  Az immár hagyományos, „Meet the Designer” program keretében idén is lehetőségük lesz az érdeklődőknek személyesen is megismerkedni a kiállítókkal. Az „Inside Art & Design” szakmai találkozóján pedig a képzőművészet és dizájn kapcsolódási pontjain lesz a hangsúly, amely programsorozat az Art Market Budapesttel szoros együttműködésben jön létre.

Immár harmadik alkalommal várja az innovatív és fenntartható formatervezési irányokat bemutató 360 Design Budapest kiállítás a dizájnrajongókat. Az ingyenesen látogatható Red Dot-díjas program korábban több nemzetközi elismerésben is részesült; a világ legismertebb designversenyén (A’ Design Award & Competition) két kategóriában is dobogós helyezést kapott, valamint a 11. Global Eventex Awards díjátadón Virtual Expo kategóriában arany, míg Art Event kategóriában bronz helyezést ért el közel hatszáz pályamű közül.

– Büszkék vagyunk arra, hogy a 360 Design Budapest több rangos nemzetközi díj birtokosává vált az elmúlt években. Ezek az elismerések még inkább ráirányítják globálisan is a figyelmet a hazai és a régiós formatervezőkre, valamint Budapestre. Célunk, hogy Budapestet a régió divat- és dizájnfővárosává emeljük a presztízsértékkel bíró rendezvényeink által, és a nemzetközi közönség figyelmét is felhívjuk a hazánkban rejlő kreatív potenciálra. Mind kulturális rendezvényeink, mind a magyar tervezők dizájntermékei formálják a Magyarországról alkotott képet és segítenek abban, hogy a dizájn érdeklődésű turisták számára izgalmas, kulturális élményeket nyújtó úti célként jelenjünk meg – beszélt az esemény turisztikai aspektusáról Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója.

A 360 Design Budapest kiállítás célja, hogy mind a hazai, mind pedig a regionális formatervezők munkáit bemutassa.

Idén három kategóriában – feltörekvő tehetségek, magyar formatervezők és 3D-s tervezők – hirdettek jelentkezési lehetőséget azok számára, akik szeretnék izgalmas környezetben bemutatni alkotásaikat a nagyközönségnek.

A szakmai zsűri döntése alapján idén összesen harmincegy hazai dizájnmárka állíthatja ki munkáit, amelyből tizennégy dizájnmárka – köztük hét tervező – az ügynökség dizájn LAB mentorprogramjában is részt vett. A tizennégy feltörekvő tehetség mellett számos márka 3D kategóriában mutatkozik be a formabontó, virtuális kiállítási térben. A stratégiai célkitűzésekkel összhangban idén több, mint tíz kiemelkedő regionális dizájner csatlakozik az eseményhez, ezzel erősítve a nemzetközi szakmai kapcsolatokat.

A kiállításon a történetmesélés és a technológia eszközeivel egy olyan élményt kívánunk nyújtani, ami egyszerre köti össze a múltat és a jövőt, valamint a valóságot és a digitális világot. Az MDDÜ több magyar és nemzetközi dizájneseménnyel és szervezettel összefogva – LuCreate Design Development Foundation, Czechdesign, Budapest Design Week, Art Market Budapest, Iparművészeti Múzeum – valósítja meg idei programját, amelyben a kapcsolódási pontok időben, térben és művészeti területek között egyaránt kiemelt szerepet kapnakemelte ki Forintos-Szűcs Anita, a Magyar Divat & Design Ügynökség általános vezérigazgató-helyettese.

A Magyar Divat & Design Ügynökség immár második alkalommal lép együttműködésre az Art Market Budapesttel, az egyik vezető nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárral. Az együttműködés egyik leghangsúlyosabb eleme idén az Inside Art & Design elnevezésű szakmai találkozó, egy dedikált nap a művészet és dizájn területének összekapcsolására. A neves, nemzetközi előadók közreműködésével, világhírű szaktekintélyek előadásaival, kerekasztal-beszélgetésekkel és tárlatvezetésekkel megvalósuló program a képzőművészet és a dizájn közötti átjárhatóság és kapcsolódás lehetőségeibe nyújt bepillantást. Kiemelt előadóként a kerekasztal-beszélgetésen belül például előadást tart a Baxter olasz bútorgyártó vezető tervezőpárosa, Draga Obradovic és Aurel K. Basedow.

A Bálna Budapest épületében megvalósuló eseménysorozat ezúttal a múltat és a jövőt, valamint a virtuális és a fizikai világot összekötve a történetmesélésre, az edukációra és a digitalizációra helyezi a hangsúlyt. Az innovatív dizájntárgyak megtekintése mellett azonban számos szakmai program látogatható idén is. Egyedülálló lehetőség a 360 Design Budapesten, hogy a világ egyik legkiemelkedőbb építésze, a kortárs dizájn egyik elismert mestere, Piero Lissoni keynote előadását is meghallgathatják az érdeklődők. Ahogy 2021-ben, idén is exkluzív tárlatvezetésre várják a különleges élményt keresőket, amelyek során Dr. Horváth Judit, az Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztályának vezetője, Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol együttes frontembere, valamint Osvárt Judit, az ELLE Decoration főszerkesztője mutatja be a kiállítást saját szemszögén keresztül.

A 2022. október 3-9. között megvalósuló 360 Design Budapest fő célja a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is a magyar és regionális formatervezők széleskörű ismertségének növelése, a hazai dizájnmárkák nemzetközi piacra lépésének elősegítése, értékesítésösztönzése, valamint Magyarország regionális dizájnközponti szerepének erősítése. Az esemény a kortárs tervezők alkotásai által hívja fel a figyelmet a minket 360 fokban körülvevő dizájn mindennapokban betöltött szerepére.

(Fotók: HFDA)

360 Design Budapest | dizájn | design | bálna | formatervezés

FOLYTASD EZZEL

Brutális, mennyivel több pénz kell egy átlagos lakás megvásárlásához mint két éve

A jövő héten Budapest lesz Európa egyik legvonzóbb kortárs képzőművészeti találkozóhelye

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram