Négy csodás európai sziget, ahol a turista hiánycikknek számít

Két tábor feszül egymásnak, amióta világ a világ. Vannak a krónikus UV-sugárzás hívők, a Nap szerelmesei, a verejtéket hideg italokkal pótló nyári gyerekek. Velük szemben pedig a havas hegycsúcsokat, a vastag takarót, a tűzre dobott fa pattogó hangját imádó téliek.

Utóbbiaknak lassan itt a kánaán, előbbiek viszont már most súlyos elvonási tünetektől szenvednek. Sokakat ismerünk, akik épp ezért a téli hónapokra Thaiföld, Bali vagy Amerika felé veszik az irányt, de szerencsére nem kell napokat utazni egy kis feltöltődésért – bőven találunk Európán belül is gyönyörű lokációkat úgy, hogy közben a sziget-életérzésről sem kell lemondanunk.

Jöjjön négy európai sziget, Ibizán, Máltán és Krétán túl!

Hydra, Görögország

A Szaróni-szigetekhez tartozó Hydra meglehetősen kiesik a külföldi turisták látóköréből, pedig dúsgazdag athéniak is előszeretettel vásárolnak villát ott. A helyben a legérdekesebb, hogy teljesen környezetbarát: nincsenek robogók, autók és motorok – csak a szemétszállításhoz használnak motoros járművet, minden mást szamarakkal és vízitaxikkal oldanak meg. Meredek, keskeny utak, macskaköves utcácskák és sziklás part adja Hydrának rusztikus és vad báját – nem csoda, hogy paradicsomi szigetre hírességek és művészek is előszeretettel mennek a világ minden tájáról. Leonard Cohennek például ez volt a kedvenc helye, és sokáig villát is tartott fenn Hydrán.

Juist, Németország

Németország nem az a tipikus hely, amiről mesebeli szigetek jutnak eszünkbe. Juist tizenhét kilométer hosszú, homokos strandját a Watt-tenger és az Északi-tenger határolja. A sziget nyugalom oázisa, az UNESCO világörökség részének is jelölték 2009-ben. Hydrához hasonlóan teljesen szennyezésmentes – nincsenek autók, és a terv szerint az első szénmentes turisztikai célpont lesz 2030-ra –, számos fesztivált és vásárt rendeznek.

Az első települések már az 1400-as években megjelentek a szigeten, és a 20. század elején a németek körében különösen népszerű üdülőhelynek számított. Ma azontúl, hogy az egyik legtisztább sziget, számos különleges növény- és madárfaj otthona.

Formentera, Spanyolország

Formenterában a kék ég, a kristálytiszta víz és a sárga homokos strand tökéletes hely egy nyugodt, csendes pihenéshez, de akár egy komolyabb bulihoz is. A sziget ugyanis kizárólag Ibizáról, hajóval közelíthető meg, éppen ezért jóval nyugodtabb, csendesebb, mint a három kilométerre fekvő partikánaán. A jó hír, hogy mindeközben a kulturális és gasztronómiai élvezetekről nem kell lemondanunk – mondjuk a spanyol vendéglátásban még sohasem csalódtunk.

Colonsay, Skócia

Olyan nagyobb és népszerűbb szigetek között található, mint az Islay, a Jura, a Mull és a Treshnish. A helyi közösség meglepően kicsi: három apró faluban összesen százharmincöt ember él. Ennek ellenére van ott iskola, szálloda, két templom, bolt, posta és még golfpálya is. Meglepő lehet, de a tizenhárom kilométer hosszú és közel öt kilométer széles szigeten a turizmus a fő bevételi forrás.

És hogy miért érdemes még felkeresni Colonsay szigetét? Például az elképesztő biológiai diverzitás, a bámulatos sziklaszirtek, a buja erdők vagy a hosszan elnyúló strandok miatt.

Juist | Colonsay | turista | sziget | Németország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom