Close
Segíthetünk a túlturis­tásodáson, ha inkább ezekre a helyekre utazunk

Segíthetünk a túlturis­tásodáson, ha inkább ezekre a helyekre utazunk

Sorbanállás a Machu Picchun, fotóparádé a Colosseumnál, turistahordák a santorini napementék alatt – pipa, megvolt, ott voltunk, de élveztük-e a nagy tömeg miatt? Nem biztos. Ha szeretnénk kicsit kevésbé felkapott helyekre menni, bizony nem árt a tájékozódás, sok utánaolvasás és tapasztalatok cseréje. Ebben segítünk most, öt hellyel, amely élményben bőven felér a nagyokkal, de még egyiket sem rohamozták meg. Ezzel nemcsak magunknak spóroljuk meg a bosszankodást, de a turizmusért is teszünk, így abszolút win-win a helyzet. 

Barcelona helyett: Valencia

Ha Barcelonáról a foci és Gaudí ugrik be, akkor Valenciáról szintén a foci és Santiago Calatrava. Mintegy háromszázötven kilométerre délre található a katalán fővárostól, tehát klíma tekintetében hasonlók az adottságai, csupán a tengerpartja sokkal hosszabb és kevésbé zsúfolt, mint Barcában. Az óvárost és az úgynevezett Művészetek Városa, avagy Ciudad de las Artes y las Ciencias központot nem mosták egybe, a múlt és a jelen/jövő szépen elkülönül egymástól. A rusztikus házakért és a hipermodern épületekért rajongók is megtaláljk a számításaikat. Mind a tengeri akvárium, mind a pálmasétány, de a Reina Sofia operaház is csodás, egy egész napot érdemes eltölteni az épületkomplexumoknál. Már márciustól szerencsés lehet az érkezés, pláne, hogy akkor ünneplik a városban a Las Fallas tavaszköszöntő ünnepet, jelmezes felvonulással.

Berlin helyett: Hamburg

Berlin lüktetése mindig hívogató, még akkor is, ha összességében nem számít klasszikusan szép városnak. Ha azonban nem akarunk sorokat állni a Reichstag kupolájánál, és más német városra is nyitottak vagyunk, akkor Hamburg nem is rossz ötlet! A kikötőváros kellős közepén találjuk az Alster-tavat, ami hajózható, szörfözhető, de még úszható is, igazi multifunkcionális víz, amit a városlakók előszeretettel használnak. Érdekesség, hogy Hamburgnak több hídja van, mint például Velencének, ezért például remek fotótémák a csatornák. Színházban is nagyon erősek, majdnem annyit találunk belőlük, mint New Yorkban! A mediterrán térséggel azonosítjuk a halpiacokat, de a hamburgi is híres és nívós, a legjobb halakból válogathatunk. Kicsit átalakult az egykori, rosszhírű vöröslámpás negyed (Reeperbahn és St. Pauli), megannyi kedves sörházat, éttermet és mulatót üzemeltetnek arra.

Róma helyett: Nápoly

Sokszor megállapítottuk már, hogy Róma szinte elesett, sajnos a nyomott árú repjegyek és az olasz kultúra valós/vélt rajongói az elmúlt években valóságosan megszállták a fővárost. Nápolyban sincsenek kevesen, de még mindig akadnak olyan sikátorok, ahol csak olasz szót hallani, és simán felfedezhetünk olyan pizzériákat, ahol nem tolonganak influenszerek. A hangulatos és nagyon déli városból elég jó a kilátás a Vezúvra, és Pompeii sincs messze, ezért ha már megjártuk a Galleria Umbertot, többször fel-le sétáltunk a városból a kikötőbe, minden kis kávézóban lehúztunk már egy-egy feketét, és sfogliatella-, valamint babámérgezést is kaptunk, háromnegyed óra alatt elérjük a romvárost. De gyakorlatilag egész Campania tartomány csodás hely. Olaszországgal egyszerűen nehéz melléfogni…

Varsó helyett: Gdansk

Nem a legkedvesebb kifejezésünk az ékszerdoboz, de Gdansk, a Balti-tenger lengyel kikötővárosa tényleg olyan, akár egy meseváros. Még nem írta fel mindenki a listájára, pedig bőven megér egy misét, gyönyörű katedrálisaival, gótikus, vöröstéglás templomaival és színes, jellegzetes házaival. A kreatív energiákért is érdemes meglátogatni: sok second hand üzletet, vintázs lerakatot, csecsebecsés piacot találunk Gdanskban. Imádják a fánkot, a pierogit, amit előszeretettel öblítenek sörrel. Illetve meglepően szép tengerpartokat is találunk a közelben: a Sobieszewo-szigetet és a Stogi-strandot kár volna kihagyni.

Dublin helyett: Galway

Legutóbb az ügyeletes angol gitáros popzenész említette a csodás ír vidéket, és milyen igaza volt! Galway csodás és kevésbé felkapott úti cél, mint Dublin. Pedig egy bohém, igazán kedves város és tartomány, ahol legalább annyira kedvelt program a kastélylátogatás, mint a számos újhullámos étterem kipróbálása, vagy a nyári filmfesztivál, illetve a művészeti seregszemle. Végigsétálni a Salthill promenádon, osztrigát enni egy parti kioszkban, csatangolni a középkori városrészben, vagy meglátogatni a Moher-sziklákat mind egyedi, galwayi élmények.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Unsplash)

Gdansk | túlturistásodás | overtourism | valencia | nápoly

FOLYTASD EZZEL

Katasztrofális a helyzet az aszály miatt, a folyók élővilága is veszélybe került Angliában

„Kötelező” csókolóznod, ha ezeken a helyeken jársz Olaszországban

Rendeld meg a Roadster magazin 8. számát!
Friss, 200 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas melléklettel egészítettük ki, amelyben 33 kihagyhatatlan hazai élményt ajánlunk a nyárra. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom